Tálibellenes hadművelet indult Pakisztánban

2008.06.28. 13:56

Aknavetőkkel támadják a pakisztáni határvédelmi erők a tálib fegyvereseket az ország északnyugati részén. Azt akarják megelőzni, hogy az utóbbi időben megerősödött fegyveresek Pesavárt fenyegessék.

Hadműveletet indított a tálib fegyveresek ellen Pakisztán. A tálibok az ország északnyugati részének egyik nagyobb városát fenyegetik. A határvédelmi erők a Pesavárral szomszédos Haibár törzsi területen mérnek csapást a fegyveresekre. Az egyik helyi tisztviselő szerint a csapatok aknavetőkkel támadják a tálibok feltételezett rejtekhelyeit a hegyvidéki területen.

A Pesavár környékén fekvő Bara területen a hatóságok kijárási tilalmat rendeltek el, a térségbe nagy létszámban vezényeltek katonákat, és lezárták a Haibár-hágóhoz vezető főutat is. A boltok bezártak, a lakosokat pedig felszólították, hogy ne hagyják el otthonaikat. A pakisztáni hadsereg illetékesei szerint egyelőre sem ellenállásba nem ütköztek, sem veszteségeket nem szenvedtek.

Eközben Baitullah Mehszúd, a pakisztáni tálibok vezetője közölte, felfüggeszti a központi kormánnyal folyó béketárgyalásokat a hadműveletek miatt. A fegyveresek vezére egy rejtekhelyről nyilatkozott műholdas telefonon. Szerinte addig nem tárgyalnak, amíg a kormány a tálibok elleni hadműveletekkel és támadásokkal fenyegetőzik.

A Mehszúd vezette tálibok rabolták el és ölték meg a hét elején egy törzsi békegyűlés 22 tagját az ország észak-nyugati részén. Az áldozatok olyan törzs tagjai voltak, amelyek elkötelezték magukat az iszlámábádi kormánnyal való megbékélés mellett. A tömegmészárlás a pakisztáni törzsi területen, az Afganisztánnal határos Dél-Vazirisztánban történt. Tálib fegyveresek foglalták el a múlt hétfőn Dzsandola városát is.

Mehszúd hívei az elmúlt években Pakisztán egyik legrettegettebb fegyveres milíciájává váltak. Őket gyanúsítják a számos öngyilkos terrorakcióval, köztük azzal a 2007. december 27-i merénylettel, amelyben életét vesztette Benazir Bhutto ellenzéki vezető, volt miniszterelnök.

KAPCSOLÓDÓ CIKK