Csak Mugabéra szavazhatnak a zimbabweiek

Vágólapra másolva!
Pénteken tartják az elnökválasztás második fordulóját Zimbabwéban. Mivel az ellenzéki jelölt visszalépett, csak egyvalakire szavazhatnak a helyiek: az 1980 óta hatalomban lévő Robert Mugabe elnökre.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött pénteken reggel a zimbabwei elnökválasztás második fordulója, egyetlen jelölttel. Az ellenzék vezetőjének, Morgan Tsvangirainak visszalépése után csak az eddigi államfőre, Robert Mugabéra voksolhatnak az afrikai ország polgárai.

Tsvangirai vasárnap jelentette be, hogy visszalép a hívei elleni erőszak miatt, amelyben 86-an vesztették életüket és több mint tízezren megsebesültek. A hararei rezsim ugyanakkor, hogy a szavazást megtarthassák, semmisnek tekintette a Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) vezetőjének kiszállását az elnökségért folyó harcból.

Tsvangirai egy johannesburgi lapnak küldött elektronikus levelében a szavazást "Zimbabwe megalázása és szégyene napjának, a zimbabwei nemzet újabb tragikus napjának" nevezte. "Ez nem választás" - mondta a politikus. Helyszíni tudósítások szerint a főváros, Harare, legnagyobb szavazóhelyisége előtt nyitáskor mindössze tízen várakoztak. Ugyanitt a március 29-i első forduló idején még több száz ember állt sorba, hogy leadhassa voksát.

A március 29-i elnökválasztáson Tsvangirai szerezte meg a voksok többségét, de szavazatainak száma nem volt elegendő a győzelemhez a hivatalos eredmény szerint, így június 27-re második fordulót írtak ki. Tsvangirai az életveszélyes fenyegetések miatt egy időre külföldre menekült, de később visszatért. Kampányát azonban folyamatosan akadályozták, több gyűlésüket a rendőrség biztonsági okokra hivatkozva betiltotta, őt magát és kísérőit pedig többször is őrizetbe vették a kampánykörútja során.

Hónapok óta úgy tűnik, hogy az 1980 óta hivatalban lévő 84 éves Mugabe nem akarja kiengedni kezéből a hatalmat. A választási megfigyelők szerint már a voksolás első fordulóján is történtek visszaélések, de azóta is nyíltan hangoztatta az elnök, hogy csak élete árán válna meg posztjától.