Lezuhant egy teherszállító gép Szudánban

Vágólapra másolva!
Lezuhant egy teherszállító repülőgép pénteken Szudánban, a balesetben életét vesztette a nyolcfős személyzet hét tagja - közölte a szudáni polgári légügyi hatóság.
Vágólapra másolva!

A Juba Cargo társaság Antonov 12 típusú repülőgépe a fővárosból, Kartúmból szállt föl, és a déli országrész központjába, Dzsubába tartott. A halálos áldozatok között négy ukrán, két szudáni és egy örmény állampolgár van. A nyolcadik személy - egy szudáni - sértetlenül került ki a balesetből.

A szudáni médiaközpont tájékoztatása szerint egy óra húsz perccel felszállás után a gép pilótája engedélyt kér arra, hogy a rossz időjárás miatt alacsonyabb magasságon repüljön tovább. Nem sokkal ezután megszakadt a rádióösszeköttetés a repülőgéppel.

A baleset túlélője azt mondta, villám csapott a teherszállító gépbe, ezért zuhant le.