Vatikáni érseket gyanúsítanak egy 25 éves emberrablás kapcsán

Vágólapra másolva!
A római rendőrség huszonöt év után újra nyomozást kezdett egy olasz lány elrablásának ügyében - írja a The Times. A lap szerint egy új tanúvallomás alapján azt feltételezik, hogy a 15 éves lányt egy vatikáni érsek megbízásából rabolták el. Az emberrablás célja állítólag az volt, hogy rávegyék az olasz hatóságokat: adják ki a Szentszéknek a II. János Pál pápa elleni 1981-es sikertelen merénylet végrehajtóját.
Vágólapra másolva!

Az olasz hatóságok egy megdöbbentő vallomást követően újraindították a nyomozást egy vatikáni tisztségviselő 25 évvel ezelőtt elrabolt lányának ügyében - írja a The Times. Az új tanúvallomás szerint az 1983. június 22-én Rómában eltűnt 15 éves Emauela Orlandit a Vatikán megbízásából rabolták el.

Az új tanú, Sabrina Minardi az emberrablást végrehajtó, a római alvilágban csak Magliana csoport néven ismert szervezet vezetőjének barátnője volt akkoriban. Minardi az olasz hatóságoknak elmondta: korábbi barátja, Enrico De Pedis Paul Marcinkus érsek megbízásából követte el a bűncselekményt. A tanúvallomás szerint a vatikáni bank későbbi elnöke azért raboltatta el a fiatal lányt, hogy rávegye az olasz hatóságokat: adják ki a Vatikánnak a II. János Pál pápa elleni 1981-es sikertelen merénylet kivitelezőjét, a török Mehmet Ali Agcát.

Már meghaltak

Minardi szerint az elrabolt lányt - egyelőre nem tudni, miért - végül De Pedis utasítására megölték, testét feldarabolták, betonba öntötték, és egy Rómához közel eső, ám elhagyatott homokos tengerparton, Torvaianica közelében rejtették el. A lány holttestét soha sem találták meg. Az Orlandi család tagjai az ügy kapcsán mindössze annyit közöltek: az eltűnt Emanuelát mindaddig nem tekintik halottnak, amíg a lány holtteste elő nem kerül.

A rendőrség az új tanúvallomással kapcsolatban elmondta: Minardi története bizonyos pontokon igen labilis, ám több olyan információt tartalmaz, amely hasznos lehet a nyomozás szempontjából. A vallomás hitelességét csökkenti, hogy Minardi korábban évtizedekig drogfüggő volt.

Az ügyben érintett két főszereplő közül azonban már egyik sem él. De Pedist 1990 februárjában egy utcai lövöldözés során lőtték le Rómában, míg Marcinkus érsek a Vatikán kegyvesztettjeként halt meg 2006-ban az arizonai Sun Cityben. Az érsek ellen az Egyesült Államokban az igazságügyi minisztérium bűnszövetkezetben elkövetett csalás vétsége miatt kezdett nyomozást, miután a vatikáni bank nevében közel 950 millió dollár (153,9 milliárd forint) értékű hamis kötvényt bocsátott ki.