Palesztin falura lőttek rakétát fiatal zsidó telepesek

Vágólapra másolva!
Maguk készítette rakétát lőttek ki egy ciszjordániai zsidó telep vallási iskolájának diákjai egy közeli palesztin falura. A rakéta célt tévesztett. Az eset két hete történt, a rendőrök először azt hitték, palesztin rakéta volt.
Vágólapra másolva!

Házilag készített rakétát lőttek ki egy ciszjordániai zsidó telep vallási iskolájának ultraortodox diákjai egy közeli palesztin falura. A lövés célt tévesztett. A Maariv című izraeli napilap szerint az eset két héttel ezelőtt történt, és a helyi hatóságok először azt hitték, palesztinok lőtték Jichárt, ahol a jesiva működik.

A rendőrség, amely csütörtökön átkutatta a telepet, arra gyanakszik, hogy a tettesek internetről tanulták a rakétakészítés módját.

Jichár az ultranacionalista zsidók egyik bázisa, akik azt vallják, hogy Ciszjordánia része a bibliai Izraelnek, s elleneznek bárminemű engedményt a palesztinoknak. 2006-ban a jesiva egyik oktatóját őrizetbe vették az arabok elleni erőszak szításának gyanújával.