Alábecsülték a háborúkban meghaltak számát

Vágólapra másolva!
Új módszerrel számolták újra 13 országban az elmúlt 50 év háborúinak halálos áldozatait amerikai kutatók. Azt állítják, hogy az eddigi becslésekhez képest háromszor annyian vesztették életüket a különböző konfliktusokban. Szerintük összesen 5,4 millió ember halt meg háborúkban 1955 és 2002 között.
Vágólapra másolva!

Háromszor annyi ember halt meg világszerte az elmúlt ötven év háborúiban, mint azt eddig becsülték - derül ki egy tanulmányból, amely a pénteki British Medical Journalban jelent meg. A kutatók 13 országban vizsgálták az elmúlt 50 év háborús konfliktusainak adatait, szemtanúk és a sajtó beszámolói alapján, amelyeket összevetettek az ENSZ éves Egészségügyi Világfelméréseinek adataival. Becsléseik szerint 1955 és 2002 között 5,4 millió ember halt meg háborúkban a Kongói Demokratikus Köztársaságtól (7000 halott) kezdve Vietnamig (3,8 millió halott). Ziad Obermeyer, az egyik bostoni kutató szerint ez háromszor akkora, mint amit korábbi becslések állítottak.

1985 és 1994 között például évente 378 ezer ember halt meg háborúk miatt - állítja Obermeyer -, miközben korábban 137 ezerre becsülték az ebben az időszakban évente meghaltak számát. A legnagyobb különbséget Bangladesben találták a régebbi becslések, és az új módszer révén kapott eredmények között. A függetlenségi háború alatt a korábbi becslések szerint 58 ezren haltak meg, Obermeyerék szerint viszont valójában 269 ezren. Zimbabwéban szerintük 130 ezer ember vesztette életét a korábbi becslésekben szereplő 28 ezer helyett.

Obermeyer szerint hamis az az újabb keletű felfogás, hogy az utóbbi időkben csökkent a háborúk halálos áldozatainak száma, amelyet többek között modern fegyverek, például az úgynevezett intelligens bombák és újfajta stratégiák elterjedésével szoktak magyarázni. "Ezt a gondolatot a médiajelentések sugallják. De amit ezekben állítanak, az nem fedi a valóságot" - közölte a kutató. Szerinte ezekben a sajtójelentésekben nem szabad megbízni, mivel gyakran "politikai nyomás érvényesül" bennük.

Richard Garfiled, a Columbia Egyetem kutatója, a tanulmány mellé írt kommentárjában azt állítja, hogy még Obermeyerék új módszere is alábecsüli a halálos áldozatok számát, mivel nem számolja a háborúk közvetett hatása - az éhezés, a fertőző betegségek, és a harci cselekményekhez nem közvetlenül kapcsolódó sérülések - miatt meghaltakat. Ezek száma még sokkal magasabb is lehet, mint az erőszakos akciókban elhunytaké - állítja.