Széthagyta atomfegyver-alkatrészeit az amerikai légierő

2008.06.19. 20:29

"Érzékeny" technológiájú atomfegyver-alkatrészek százainak hollétéről nem tud az amerikai hadsereg a Financial Times internetes kiadásának csütörtökön közölt értesülése szerint.

A londoni gazdasági napilap abból a vizsgálati jelentésből idéz, amelyet a Pentagon készíttetett, miután az amerikai légierőtől véletlenül atomrakéták orrkúpjai kerültek Tajvanra.

A Financial Times által megszerzett, eddig nem publikált részletekből kiderül az is, hogy a légierő több mint ezer egyéb atomfegyver-alkatrésszel sem tud elszámolni.

A lap felidézi, hogy Robert Gates amerikai védelmi miniszter a tajvani ügy kivizsgálásának elmarasztaló eredménye után menesztette a légierő vezérkari főnökét és a légierőügyi államtitkárt is.

A Financial Times szerint az eset csak a legutóbbi az amerikai légierő kínos incidenseinek sorában. Az újság emlékeztet arra az esetre, amikor egy amerikai bombázó-repülőgép tavaly hat nukleáris robbanótöltetet szállított át az Egyesült Államok területe felett.

Gordon Johndroe, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője nem kommentálta az ügyet, csak annyit mondott: a Fehér Ház bízik abban, hogy Gates a légierőnél végrehajtott intézkedéseivel "kezeli mindezen ügyeket".