Felhúzta Clinton embereit Obama választása

Vágólapra másolva!
Pár nap múlva adománygyűjtő rendezvényt tart Hillary Clinton és Barack Obama. Ez lesz az első közös szereplésük azóta, hogy az egykori first lady elismerte vereségét a demokrata elnökjelöltségért folyó harcban. Úgy tűnik, szent a béke kettejük között, Clinton környezetében azonban dühösek Obama egyik személyi döntése miatt.
Vágólapra másolva!

Jövő kedden egy adománygyűjtő rendezvényen közösen jelenik meg Hillary Clinton és Barack Obama, akik kiélezett harcot vívtak a demokrata elnökjelöltség megszerzéséért. Ez lesz az első közös rendezvényük azóta, hogy Clinton elismerte vereségét, és felfüggesztette a kampányát. Volt ugyan egy titkos találkozójuk még június elején, de arról nagyon kevés részlet szivárgott ki.

Az adománygyűjtő rendezvényre az egykori first lady kampányának pénzügyi igazgatója küldött meghívókat. Kérte Clinton támogatóit, hogy a demokrata elnökjelöltséget végül megszerző Obamát biztosítsák teljes támogatásukról, és ezt jelezzék azzal, hogy a szabályok szerint adható legmagasabb összegű - 2300 dolláros - adományt adják neki - derül ki a CNN beszámolójából.

A két demokrata politikus küzdelme megosztotta a demokrata tábort. Felmérések szerint Clinton támogatói közül sokan jelezték, hogy nem fognak Obamára szavazni a november elején esedékes választáson. Az egykori first lady ugyan a vereségét elismerő beszédében Obama feltétlen támogatására szólított fel, azóta is vannak jelei a feszültségnek.

Az illinois-i szenátor feldühítette Clinton stábját, amikor nemrég az ő korábbi kampányigazgatóját, Patti Solis Doyle-t is bevette csapatába - jelentette a CNN tudósítója. Doyle az előválasztások elején, februárban kényszerült távozni Clinton stábjából, miután több fordulóban is gyengébben szerepeltek a vártnál.

Az egykori first lady stábja most azért dühös, mert szerintük Doyle csatlakozása a legbiztosabb jele annak, hogy Obama nem Clintont fogja választani alelnökjelöltjének. A kampányszakértő ugyanis épp a jelölt kiválasztásáért felelős csapatban fog dolgozni.