Tiltott jelkép lett Litvániában a sarló és kalapács

Vágólapra másolva!
Litvániában tiltott jelkép lett a horogkereszt mellett a sarló és kalapács is. Betiltották a korábbi szovjet himnuszt, és az országot megszálló hatalmak egyenruháit is.
Vágólapra másolva!

A litván parlament egyaránt betiltotta a nácik által használt horogkereszt, valamint az egykori Szovjetunióban használatos kommunista jelkép, a sarló és kalapács mindenfajta nyilvános ábrázolását. A szerdán elfogadott törvényi tilalom vonatkozik a korábbi szovjet himnusz szövegére, valamint a náci himnuszokra is, akárcsak a két volt megszálló hatalom korabeli katonai egyenruháinak viselésére.

Az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott balti ország a II. világháború idején előbb német, majd szovjet megszállás alá került, a háború után, függetlenségének 1990-ben történt kikiáltásáig pedig Szovjetunióhoz tartozott.

A tiltás ellen szavazó képviselők egyebek közt azzal érveltek, hogy a jelenlegi orosz himnusz dallama azonos a volt szovjet himnuszéval. Az ország 3,4 milliós lakosságának jelentős, 6,3 százaléknyi részét ma is a szovjet időkben odatelepült oroszok teszik ki.