Ráncaival is küzdenie kell McCainnek

Vágólapra másolva!
Mi a közös a síkosított kotongumiban, a szcientológiai egyházban és a Golden Gate hídban? Az, hogy amikor John McCain megszületett, még egyik sem létezett. A republikánus jelölt 72 évével rekordot dönthet az amerikai elnökválasztások történetében, idős kora azonban hátrány lehet, amit igyekeznek kihasználni ellenfelei is. Oda kell figyelnie a rozoga korlátokra és minden egyes szavára, ráadásul helyzetét nehezíti, hogy épp a nyugdíjasoktól tarthat a leginkább.
Vágólapra másolva!

Szigorú ellenőrzés mellett engedtek be húsz újságírót május 23-án egy Scottsdale nevű arizonai város közelében fekvő luxusszálloda konferenciatermébe. Három órát kaptak arra, hogy átvizsgálják az eléjük rakott 1173 oldalas iratköteget. Csak jegyzetelhettek, a fénymásolást vagy a dokumentumok lefényképezését nem engedték meg nekik.

Az iratok John McCain republikánus elnökjelöltről 2000 és 2008 között készült orvosi jelentéseket tartalmazták. A betekintést a politikus stábja szervezte, amely a szigorú biztonsági intézkedéseket azzal indokolta, hogy McCain intim szférájának védelme érdekében nem szerették volna, ha a papírok kikerülnek.

A nyitottság bizonyítása érdekében gondoskodtak arról, hogy a meghívott újságírók ne csak a dokumentumokat nézhessék meg, hanem kérdéseket is feltehessenek a jelölt orvosainak, akik 45 percen keresztül álltak rendelkezésre. Kiderült, hogy McCain gyógyszert szed a koleszterinszintje alacsonyan tartására, valamint azért, hogy megelőzze vesekő és vérrög kialakulását.

Kedvező diagnózis

Az orvosok a legtöbb kérdést a politikus korábbi bőrrákos megbetegedésével kapcsolatban kapták. Az elmúlt 15 évben négy rosszindulatú daganatot, úgynevezett melanomát távolítottak el McCain testéről. Orvosai hangsúlyozták, hogy a legutóbbi, 2002-es műtét óta semmi jele nincs a betegség visszatérésének. "McCain szenátor kiváló egészségi állapotnak örvend, és rendkívüli energiáról tesz tanúbizonyságot. Lehetetlen ugyan bárkinek az egészségét megjósolni, de jelenleg semmilyen orvosi okot nem látok, ami megakadályozná a jelöltet abban, hogy ellássa az Egyesült Államok elnökségével járó feladatokat és kötelezettségeket" - jelentette ki a politikus kezelőorvosa, John D. Eckstein.

Az amerikai elnökválasztási kampányok történetében nem példa nélküli, hogy egy jelölt nyilvánosságra hozza a rá vonatkozó egészségügyi adatokat a betegségéről szóló pletykák eloszlatására. John McCain is megtette ezt már 1999-ben is, amikor szintén megpályázta a republikánus elnökjelöltséget. Az arizonai szenátor esetében most azért volt különösen jelentős ez a lépés, mert kritikusai egyre nyíltabban tesznek megjegyzéseket előrehaladott korára és az ezzel járó esetleges bajokra. McCain idén augusztusban ünnepli 72. születésnapját, győzelme esetén megdöntené Ronald Reagan rekordját, aki 69 évesen kezdte meg első hivatali ciklusát 1981-ben.

"Köszi a kérdést, te kis köcsög"

A republikánus elnökjelöltet néha egészen vicces formában szembesítik a korával, amire példa egy weboldal, amelyen olyan dolgokat gyűjtenek, amelyek fiatalabbak McCainnél. Az oldal szerint ebbe a körbe tartozik a San Franciscó-i Golden Gate híd, a McDonald's gyorsétterem-hálózat, a szcientológiai egyház és még a síkosított óvszer is. Maga a jelölt is igyekszik poénokat gyártani korával kapcsolatban. "Rendelkezem mindazzal a bátorsággal, bölcsességgel, tapasztalattal és - ami a legfontosabb - a szükséges öregséggel, ami kell az elnöki munkához" - mondta vigyorogva a Saturday Night Live című show-műsorban. Amikor pedig egy fórumon egy fiatal feltette neki a kérdést, "nem fél-e attól, hogy a Fehér Házban fog meghalni", akkor is viccekkel válaszolt, bár a végén - még mindig mosolyogva - hozzátette azt is, "köszi a kérdést, te kis köcsög".

Forrás: Getty Images
Le sem tagadhatja

Nem fogja azonban poénkodással megúszni a kérdést a republikánus elnökjelölt. A CNN által idézett legfrissebb országos felmérések szerint a megkérdezettek harmada gondolja azt, hogy McCaint akadályozná kora a hatékony kormányzásban. Ez ráadásul épp az idősebb választók körében okozhat gondot, ők ugyanis érzékenyebbek erre a témára. Már korábbi elnökválasztási kampányokban végzett kutatások is kimutatták, hogy ezek a szavazók épp azért vonakodnak attól, hogy egy velük egyidős jelöltre voksoljanak, mert tisztában vannak a saját korlátaikkal. "Még mindig járok teniszezni, de már nem tudok olyan könnyedséggel írni, mint régen" - magyarázta a New York Timesnak Herbert L. Adams, a Stanford egyetem 88 éves professzora, aki folytatott kutatásokat a korosodó elnökök tevékenységéről.

Finoman játszik vele a rivális

McCain helyzetét az is nehezíti, hogy az ellenfele hozzá képest fiatal, mindössze 46 éves. Ráadásul Barack Obama és támogatói igyekeznek is kihasználni a kettejük között lévő korkülönbséget. Tagadják ugyan, hogy rájátszanák McCain korára, nehéz azonban másként értelmezni az olyan megjegyzéseket, amikor Obama arról beszélt, hogy riválisa "megzavarodott a republikánus elnökjelöltségért folyó küzdelemben". Egyre többször hangzanak el hasonlóan megfogalmazott nyilatkozatok a demokrata oldalról. Nemrég Obama egyik külpolitikai tanácsadója, Susan Rice és John Kerry demokrata szenátor (aki a 2004-es elnökválasztáson elbukott Bushsal szemben) is azt állította, hogy szerintük McCain összekever tényeket az iraki háborúval kapcsolatban. Utóbb mindketten visszautasították, hogy ezzel esetleg időskori elbutulásra utaltak volna.

Forrás: Getty Images
Nem egy korosztály

Obamának persze óvatosan kell bánnia az öregség kérdésével, mert könnyen magára haragíthat egy fontos szavazói tábort. "Ahogy hallottam, Obama alapvetően azt mondja: 'Én jelentem a változást, nem pedig ő'. Szerintem ez a helyes módja annak, hogy meghúzza a választóvonalat, mert minél inkább tehernek akarja beállítani McCain korát, annál jobban elriaszthatja az időseket" - magyarázta a University of Kansas politikatudományi intézetének vezetője, Bill Lacy a New York Timesnak. A demokrata jelölt persze magától is rájött arra, hogy a durva támadások visszafelé sülhetnek el, ezért mindig tisztelettel beszél McCainről, különösen katonai múltjáról, és stábja ezért csak a korábban már említetthez hasonló burkolt célzásokat enged meg magának.

Minden lépés számít

McCain számára azért is veszélyforrást jelenthet a kora, mert egy apró baki vagy kisebb baleset is felerősítené az ezzel kapcsolatos aggodalmakat. Intő példa lehet számára párttársa, Bob Dole esete, aki 1996-ban 73 évesen próbálkozott meg az elnöki poszt megszerzésével, de aztán minden kezdeti előnye dacára végül kikapott a nála jóval fiatalabb Bill Clintontól. Az idős szenátor kampányának nem tett jót, amikor egy kaliforniai kampányrendezvényen leesett a színpadról, az erről készült fotók és videók pedig bejárták a sajtót. A közönség egyik tagjához hajolt, hogy kezet fogjon vele, de a kerítés nem volt normálisan rögzítve, így az elnökjelölt a földre zuhant. Az esés nem az ő hibája volt, ugyanúgy megtörténhetett volna egy nála évtizedekkel fiatalabb emberrel is, de felerősíthette azt a képet, hogy talán már nincs elég jó formában ahhoz, hogy ő legyen az egyetlen szuperhatalom elnöke.


Bob Dole esése 1996-ban

Jól teszi McCain, ha nem csak arra ügyel, hova lép, hanem arra is, hogy mit mond, a tévedésekkel ugyanis muníciót szolgáltat a zavarodottságáról beszélő ellenfeleinek. Kínos volt számára például, amikor márciusi közel-keleti körútján egy jordániai sajtótájékoztatón kénytelen volt kijavítani saját magát. Közölte, köztudott, hogy az al-Kaida iraki fegyveresei Iránban vesznek részt képzéseket, és csak akkor helyesbített, amikor egyik kísérője a fülébe súgta, hogy ostobaságot mondott, az al-Kaida ugyanis szunnita szervezet, míg Irán síita vallású és a két felekezet között feszült a viszony. "Bocsánat, az irániak képeznek ki szélsőségeseket, de nem al-kaidásokat" - szabadkozott McCain az újságírók előtt.

Nem mintha Obamával nem fordult volna elő hasonló bakizás. Tavaly májusban egy fórumon kérte a közönséget, hogy emlékezzenek meg arról a tízezer emberről, akik azokban a napokban vesztették életüket egy tornádóban Kansas államban. A nemes gesztusba belerondított, hogy valójában közel sem volt ennyire pusztító a vihar, tízezer helyett 12 áldozata volt. Obama fáradtsággal magyarázta a tévedést: "Előfordul, hogy kimerülök, és előfordul, hogy követek el hibákat."

Ütőkártyák: Churchill, Mandela és az anyuka

McCain talán nem úszná meg ennyivel, de vannak azért érvek, amelyeket felhozhat az öregségével kapcsolatos aggodalmak eloszlatására. Például voltak nála idősebb államférfiak is: Winston Churchill 80 éves koráig volt miniszterelnök Nagy-Britanniában, Konrad Adenauer 87 éves korában távozott az NSZK kancellári posztjáról, Nelson Mandela 75 évesen lett Dél-Afrika elnöke, Charles de Gaulle pedig 78 éves koráig volt hivatalban.

Forrás: Getty Images
A 95 éves anyuka a 71 éves kisfiával

A McCain által gyakran méltatott Ronald Reagan is 77 évesen zárta második ciklusát, igaz, a végén többen piszkálták egészségi állapota miatt, és már mutatkoztak rajta az Alzheimer-kór első jelei is - idézte fel az Economist, miközben John McCain idős korának a kampányban játszott szerepét elemezte. A brit hetilap azt tanácsolta a republikánus politikusnak, hogy gondosan válassza meg alelnökjelöltjét, egy tetterős fiatal társsal ugyanis megnőhetnek az esélyei.

Persze McCain igyekszik megmutatni, hogy ő maga is jó formában van. Ezt bizonyítja már az a tény is, hogy kibír egy ilyen megerőltető kampányt, és a rendezvények szüneteit sem pihenéssel, hanem például interjúkkal tölti. Emellett tervezi azt is, hogy állóképessége bizonyítására nyáron elmegy túrázni a Grand Canyonba. Legtöbbször azonban arra szokott hivatkozni, hogy jók a génjei, és ilyenkor mindig megemlíti édesanyját, aki már 95 éves, de kiváló egészségnek örvend. Azt persze soha nem teszi hozzá - írja a New York Times -, hogy apja már 1981-ben, 70 éves korában elhunyt.