Tűzszünetet kötött a Hamász Izraellel

Vágólapra másolva!
Csütörtök reggel tűzszünet lép életbe a Gázai övezetben - erről állapodott meg egyiptomi közvetítéssel Izrael és a területet irányító Hamász. Az egyezség értelmében a Hamász beszünteti az izraeli települések elleni rakéta-támadásait, Izrael pedig a Gázai övezet elleni akciókat.
Vágólapra másolva!

Tűzszünet lép életbe csütörtök reggeltől a Gázai övezetben, erről állapodott meg egyiptomi közvetítéssel Izrael és az övezetben hatalmon lévő palesztin iszlamista Hamász mozgalom. Az erről szóló hírt a BBC-nek palesztin és izraeli források is megerősítették.

Az egyezség értelmében a Hamász beszünteti az izraeli települések elleni rakéta-támadásait, Izrael pedig a Gázai övezet elleni katonai akcióit. Izrael a bejelentés után közölte: várják, hogy mennyire lesz komoly a megállapodás. A Hamász egyik képviselője pedig azt mondta: bíznak benne, hogy minden fegyveres csoport tartani fogja magát az egyezséghez.

Izrael közölte: csak fokozatosan vagy részlegesen könnyít majd a Gázai övezet blokádján, amelyet a Hamász egy évvel ezelőtti hatalomátvétele nyomán léptetett életbe. A Hamász ennek ellenére azt várja, hogy részben megnyílnak az eddig lezárva tartott Gázai határok. Izrael viszont azt szeretné elérni, hogy engedjék szabadon a korábban elrabolt katonát, Gilad Shalitet.

Röviddel a tűzszüneti megállapodás bejelentése előtt Izrael hat palesztin fegyverest ölt meg a Gázai övezet déli részén végrehajtott két légi csapásban. Az egyik izraeli rakéta egy személygépkocsit talált el, a jármű mind az öt utasa életét vesztette. A másik izraeli légitámadás a közeli Deir al-Balah városában semmisített meg egy gépjárművet, amelyben az al-Kaidához közel álló csoportnak az egyik fegyverese utazott.

Izrael először 1967-ben szállta meg a Gázai övezetet. Akkor évtizedekig állomásoztatott csapatok a területen, amelyek - a hivatalos vélemény szerint - az odatelepített zsidó lakosságot védték. A megszállást csak 2005-ben oldották fel teljesen. A Hamász 2007. júniusban vette át erővel az ellenőrzést a Gázai övezet felett. Izrael ezt követően lezárta a térség határait és blokád alá vette az övezetet. Mindezt a Gázából izraeli célpontok ellen végrehajtott rakétatámadásokkal indokolta a zsidó állam.