Mugabe állítólag kész átadni a hatalmat

Vágólapra másolva!
Kész átadni a hatalmat egy pártszövetségnek Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke, de csak akkor, ha biztos lehet benne, hogy az országot nem árusítják ki, és nem avatkoznak be a britek. Konkrét határidőt nem adott magának, és a választási küzdelemből sem akar kiszállni, sőt, ellenfelével szemben akár katonai eszközöket is bevetne.
Vágólapra másolva!

Először pendítette meg távozásának lehetőségét Zimbabwe huszonnyolc éve uralmon lévő teljhatalmú elnöke az állami tulajdonú Sunday Mail című lapban. "Kész vagyok arra, hogy átadjam a hatalmat egy uralkodó pártszövetségnek, de csak azzal a feltétellel, ha biztosan tudom, az országot nem árusítják ki és nem kerül brit befolyás alá" - idézi az elnök nyilatkozatát a Reuters.

Az elnök korábban azt állította, azért nem nevezi meg utódját, mert attól fél, ellenségei támadást kísérelnének meg a kiszemelt ellen. Távozásának lehetséges dátumát most sem határozta meg.

Mugabe a választási kampány hajrájára időzítette a nyilatkozatát, június 27-én választ elnököt Zimbabwe. A 84 éves elnök márciusban már megnyerte az első fordulót Morgan Tsvangirai, a Mozgalom a Demokratikus Fordulatért (MDC) jelöltjével szemben, a megválasztáshoz szükséges számú voksot azonban nem sikerült megszereznie. Mugabe szerint ellenfele az ország függetlenségét fenyegeti, a MDC-t brit bábszervezetnek tartja, amely eladná az egész országot, ezért akár a hadsereget is hajlandó lenne bevetni ellene.

Az MDC tagjai és emberi jogi szervezetek brutális incidensekről számoltak be a kampány idejéről. Az eddigi adatok szerint hatvanhat MDC-aktivistát gyilkoltak meg, több százan sérültek meg, és több tízezer embert telepítettek át az ország különböző részeibe a választás első fordulója óta. Morgan Tsvangirai mindezek ellenére magabiztos a választási győzelemmel kapcsolatban.