Újabb szankciókra készül Irán ellen az EU

Vágólapra másolva!
Nem született hétfőn uniós döntés az Irán elleni újabb szankciókról - közölte Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője a külügyminiszterek luxembourgi tanácskozása után tartott sajtóértekezleten.
Vágólapra másolva!

Előzőleg Gordon Brown brit miniszterelnök azt mondta, hogy Európa újabb szankciós lépésre, a legnagyobb iráni bank külföldön fellelhető javainak befagyasztására készül.

Cristina Gallach, Solana szóvivője először úgy reagált a hírre, hogy a külügyminiszterek tanácskozásának napirendjén nem is szerepelt a kérdés. Később azonban ezt kiegészítette azzal: az unión belül egyetértés uralkodik azt illetően, hogy újabb, keményebb szankciókat kell hozni az urándúsítás felfüggesztésére nem hajlandó Teheránnal szemben.

A szankciók kérdésében hivatalos döntést fognak hozni - tette hozzá Gallach, anélkül, hogy jelezte volna, mikor várható ez a döntés.