Ír katonákra lőttek csádi lázadók

Vágólapra másolva!
Ír békefenntartókat vettek tűz alá csádi lázadók szombaton Góz-Beidában. Mióta februárban Csádba érkeztek, ez volt az első alkalom, hogy az EUFOR katonáira lőttek.
Vágólapra másolva!

Csádi lázadók az ország keleti részén szombaton megtámadtak egy várost, ahol az Európai Unió katonái védik a civil menekülteket. A harcok során ír katonákra lőttek - közölte egy ír katonatiszt és egy segélymunkás.

A nyugat-szudáni Dárfúr tartománytól 70 kilométerre fekvő Góz-Beidában szolgálatot teljesítő ír katonák páncélozott járműveikről leadott figyelmeztető lövésekkel védekeztek, miközben a csádi hadsereg összecsapott a városra támadó lázadókkal.

"Nem tudjuk, ki lőtt a katonáinkra. ... Az írek közül senki sem sérült meg, és valamennyi járművünk működőképes" - közölte Gavin Young parancsnok közleményében. Az ír katonák az Európai Unió védelmi erejének (EUFOR) tagjaként állomásoznak Csád keleti részén.

Egészségügyi dolgozók szerint a Góz-Beida elleni a támadásban legkevesebb huszonnégyen megsebesültek. Februári csádi felvonultatásuk óta az EUFOR katonáit most először vették tűz alá.