Irán nem alkuszik az urándúsításról

Vágólapra másolva!
Hiába utazott Iránba az Európai Unió külpolitikai főképviselője, a teheráni kormány előre bejelentette, nem fogad el semmilyen javaslatot, amelyben szerepel az urándúsítás fölfüggesztése. A nagyhatalmak "nagyon széles körű és bőkezű" együttműködést ajánlanak, de az irániak ragaszkodnak a saját atomprogramhoz, ami a nyugati félelmek szerint képessé teszi őket nukleáris fegyverek alőállítására is.
Vágólapra másolva!

Irán elutasítja a nagyhatalmak minden olyan együttműködési javaslatát, amelyben azt követelik tőle, hogy függessze fel urándúsító tevékenységét - közölte szombaton Golámhoszein Elham, a teheráni kormány szóvivője, miután Javier Solana, az Európai Unió külpolitikai főképviselője átadott az ország vezetésének egy újabb, ilyen tartalmú javaslatot.

"Irán álláspontja egyértelmű: a nukleáris tevékenységünk felfüggesztésére vonatkozó minden előfeltétel elfogadhatatlan". Ha a hat nagyhatalom javaslatcsomagjában feltételül szerepel az urándúsítás felfüggesztése, akkor egyáltalán nem alkalmas arra, hogy tárgyaljunk róla" - jelentette ki sajtóértekezletén a szóvivő. Hozzátette, hogy Teherán válaszát a javaslat "alapos megvizsgálása" után adja meg.

Az EU-főképviselő az új kezdeményezés dokumentumait Manusehr Mottaki külügyminiszternek adta át, aki utána közleményben kijelentette: az iráni válasz tartalma attól függ, hogy a nagyhatalmak "konstruktív és logikus" választ adnak-e Iránnak arra a javaslatcsomagjára, amelyet májusban adott át nekik, és amelyben Irán a világ több gondjának megoldására tesz javaslatot, köztük a vele fennálló nukleáris vita elsimítására is.

Solana szombaton Teheránban ismét megpróbálja rávenni Iránt az urándúsítás felfüggesztésére, cserébe a nagyhatalmaknak egy olyan javaslatcsomagjáért, amelyben "nagyon széles körű és bőkezű" együttműködést ajánlanak, a csomag elutasítása esetén azonban további büntetéseket helyeznek kilátásba. Cristina Gallach, Solana szóvivője elmondta, hogy a most átadott csomag az Irán által két évvel ezelőtt elutasított kezdeményezések felülvizsgált, módosított változata. Solana délután tárgyal Szajed Dzsalilivel, Irán atomügyekben illetékes főtárgyalójával.

Abban, hogy mi szerepeljen a nagyhatalmak új csomagjában, májusban állapodott meg az Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia és Németország. Polgári nukleáris együttműködésről, polgári repülőgépek, energia, csúcstechnológia Iránnak történő eladásáról van benne szó. Diplomaták azonban kevés reményt fűznek ahhoz, hogy az új változat áttörést hoz az iráni atomügyben.

A nyugati hatalmak gyanítják, hogy Irán atomfegyver kifejlesztésére is használja nukleáris programját, ezért követelik tőle az urándúsítás leállítását. Irán következetesen tagadja a vádat, azt állítja, hogy az atomenergiát csupán áramfejlesztésre akarja használni. Az urándúsítás felfüggesztésének elutasítása miatt az ENSZ 2006 óta már három határozatban vetett ki újabb és újabb büntetőintézkedéseket Irán ellen.