Schwarzenegger szükségállapotot rendelt el az erdőtüzek miatt

Vágólapra másolva!
Szükségállapotot hirdetett csütörtökön Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó az állam északi részén lángoló bozóttüzek miatt. A lángok lakóépületek ezreit fenyegetik.
Vágólapra másolva!

A tüzek az elmúlt napokban Butte körzetben mintegy tízezer hektárnyi területen, Santa Cruz körzetben pedig 700 hektáron pusztítottak. Előbbi helyszínen több mint három tucatnyi épület vált a lángok martalékává.

A vidéket a csapadék hosszú ideje elkerüli, így minden igen száraz. A kaliforniai kormányzó szavai szerint soha nem volt még olyan száraz a március és május közötti időszak, mint idén.

Az állam déli részén, Los Angelesben is nagyon várják az esőt; idén mindössze a szokásos csapadékmennyiség ötöde hullott az angyalok városában.