Norvégiában is házasodhatnak a melegek

Vágólapra másolva!
A norvég parlament szerdán törvényt fogadott el, amely a heteroszexuális párokéhoz hasonló jogokat biztosít a házasság, az örökbefogadás és a mesterséges megtermékenyítés területén az azonos nemű párok számára.
Vágólapra másolva!

A képviselők nagy többséggel - 84 igen és 41 nem szavazattal - fogadták el a törvényt. A balközép kormánykoalíció három pártja, valamint a konzervatív és a liberális párt képviselőinek többsége támogatta a jogszabályt, a kereszténydemokrata párt és a populista jobboldal pedig ellene szavazott.

Norvégia a világ hatodik országa, ahol ugyanolyan jogokat biztosítanak a meleg és leszbikus párok számára, mint a heteroszexuális házaspárok számára.

A parlament előtt maroknyi tüntető tiltakozott a jogszabály ellen, többek között "A parlamentnek nincs joga megváltoztatni a természet törvényeit" feliratú transzparensekkel.