Sajnálja a harcias hangnemet Bush

Vágólapra másolva!
Sajnálja, hogy túl harcias hangnemet ütött meg az iraki háború előtt, és kötelességének érzi az odaveszett katonák családjainak vigasztalását. Utódjától az afganisztáni és iraki küldetés folytatását várja, elnöksége utolsó hat hónapjában pedig előkészíti a terepet a következő elnöknek - derül ki a brit The Times George Bush amerikai elnökkel készített interjújából. Bush a héten tesz elnöki búcsúkörutat Európában.
Vágólapra másolva!

Fegyvercsörgetős retorikája révén a világ most azt gondolja róla, ő "az a srác, aki alig várta az iraki háborút" - ismerte el George Bush amerikai elnök a brit The Timesnak adott interjúban. Az európai körúton részt vevő elnök sajnálja a háború okozta megosztottságot, és zavarja, hogy országát félreértették. "Visszagondolva azt hiszem, más hangnemet, más retorikát is használhattam volna." Az olyan megjegyzéseket, mint a "csapjatok le rájuk", "élve vagy holtan", sokan úgy értelmezték, hogy "nem éppen a béke embere vagyok, tudod" - mondta a lapnak.

Bush azt is mondta, nagyon fájdalmasnak találta, hogy "fiatalokat kellett bántódásnak kitenni". "Olyan sok családdal találkoztam, amennyivel csak tudtam. Kötelességem, hogy ahogy csak tudom, felvidítsam és vigasztaljam őket. Kötelességem az is, hogy bebizonyítsam, ezek az életek nem vesztek oda hiába."

A kiotói szerződéssel kapcsolatban elismerte, hogy elutasítása annak idején megdöbbenést váltott ki, de azt mondta, csak olyan hasonló egyezménynek van értelme, amire Kína és India is rábólint.

Az év végén leköszönő amerikai elnök utolsó hat hónapját olyan ügyeknek kívánja szentelni, mint a palesztin államról szóló egyezmény tető alá hozása és "olyan struktúrák hátrahagyása, amelyek megkönnyítik a következő elnök dolgát" - derül ki az interjúból.

Lehetséges utódaival kapcsolatban is nyilatkozott. Azt mondta, azt várja a következő elnöktől, hogy kitartson az afganisztáni és iraki katonai jelenlét mellett.

John McCain republikánus elnökjelöltnek Bush szerint el kell majd határolódnia a jelenlegi kormánytól. "Ő egy független személyiség, aki úgy dönt, ahogy a legjobbnak gondolja." Barack Obamáról az elnök azt mondta, politikája megrepesztheti az iráni atomprogram elleni egységes nyugati álláspontot. Bush maga keményebb szankciók bevezetését szorgalmazta Teheránnal szemben az USA és az EU szlovéniai csúcstalálkozóján, szerinte utódjának követnie kellene ezt a politikát. Figyelmeztette Obamát, hogy a nemzetközi kereskedelmi egyezmények felülvizsgálatával aggodalmat kelt az USA európai és más szövetségeseiben.

Arra a kérdésre, hogy az USA felkészült-e egy afroamerikai elnökre, azt válaszolta, "Azt hiszem, hogy jelölésének ténye jelzi, mennyire messze jutott Amerika" - mondta Bush Obamáról.

A Times munkatársai az elnöki különgép fedélzetén interjúvolták meg az - elnökként utolsó alkalommal - Európa felé utazó George Busht. Bush egy héten keresztül tartózkodik Európában, ahol kedden Szlovéniába látogatott, majd Németország, Olaszország, a Vatikán, Franciaország és Nagy-Britannia következik.

Forrás: EPA
Utoljára Európában elnökként

Berlinben szerdán közös sajtótájékoztatót tart Angela Merkel mémet kancellárral, csütörtökön az olasz elnökkel, Giorgio Napolitanóval és Silvio Berlusconi kormányfővel találkozik Rómában. Pénteken a pápához látogat a Vatikánba, de a vacsorát már Nicolas Sarkozy francia elnökkel költi el Párizsban. Onnan Londonba utazik, ahol vasárnap a királynővel találkozik, majd Gordon Brown miniszterelnökkel vacsorázik. Hétfőn várhatóan Észak-Írországba is ellátogat, mielőtt hazarepülne. Számos helyen várják tiltakozó tüntetők.