Ketten meghaltak a görögországi földrengésben

Vágólapra másolva!
Egy 80 éves nő és egy középkorú férfi vesztette életét a görögoszági földrengésben, amelyben több, mint kétszázan megsérültek. A katasztrófa 200 kilométerre volt Athéntól.
Vágólapra másolva!

Két ember meghalt, 216 pedig megsérült a dél-görögországi Peloponnészosz-félszigetet vasárnap sújtó erős földrengésben, és legalább háromezren maradtak fedél nélkül - közölte hétfőn az athéni belügyminisztérium. Több száz ház összedőlt, vagy súlyosan megrongálódott, köztük számos iskola. Elsősorban régi épületekben esett kár - mondta egy minisztériumi szóvivő a rádióban.

A természeti csapás miatt Kosztasz Karamanlisz görög miniszterelnök megszakította ausztriai látogatását, és már délután visszatér Athénba - jelentette a közszolgálati rádió. A kormányfő eredetileg Salzburgban akarta megnézni Görögország első, a svédek elleni csoportmérkőzését a labdarúgó Európa-bajnokságon.

A görög kormány 3000 eurós gyorssegélyt utal ki az otthonukat elvesztett családoknak, amit az önkormányzatok további 2000 euróval egészítenek ki. Az érintett térségekbe lakókonténereket és sátrakat is szállítottak.

A Richter-skála szerint 6,5 erősségű földmozgás helyi idő szerint 15 óra 25 perckor következett be a sűrűn lakott félszigeten. A földlökések riadalmat váltottak ki a lakosság körében: félelmükben ezrek tódultak az utcákra. A rengés fészke körülbelül 50 kilométerre délnyugatra volt Pátra kikötővárostól, és mintegy 200 kilométerre nyugatra a görög fővárostól.

A legerősebben a Peloponnészosz-félsziget északi és nyugati részén, de az ország közepén, Athénban és Lamíában is érezni lehetett a földmozgást. A földrengéstani intézet munkatársai erős utórengésekre számítanak. Figyelmeztették a lakosságot, hogy senki ne térjen vissza olyan házakba, amelyeknek tartóoszlopai megsérültek. Az éjszaka 15 utórengést észleltek, erősségük a Richter-skála szerint 3,5 és 4,6 között mozgott.

A belügyminisztérium legutóbbi adatai szerint az egyik halott egy 80 éves nő, aki szívinfarktust kapott, a másik pedig egy 43 éves férfi, aki háza beomlott teteje alatt lelte halálát. Néhányan súlyosan megsérültek, amikor erkélyükről az utcára ugrottak félelmükben, vagy leomló fal zuhant rájuk. Köztük van egy 9 éves kislány is, akit a tűzoltók kétórás mentőakció után szabadítottak ki házuk romjai alól egy Pátra melletti faluban.