37-en eltűntek egy ukrán bányarobbanásban

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Nagy erejű robbanás történt vasárnap hajnalban az ukrajnai Donyec-medence egyik szénbányájában. A helyi idő szerint hajnali 5 óra (közép-európai idő szerint 4 óra) körül bekövetkezett metángázrobbanás következtében a felszínen is megsebesült három ember. A detonáció erejére jellemző, hogy lerombolta a bánya szellőztetésének felszíni berendezéseit és kitörte a felszíni üzemépület ablakait. A robbanás óta 37 mélyben dolgozó bányászt eltűntként tartanak számon, sorsuk egyelőre ismeretlen - közölték a térség polgári védelmi hatóságai.