A holland alsóház jóváhagyta az EU reformszerződését

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta Hollandiában a parlament alsóháza az Európai Unió reformszerződését, amely lehetővé teszi, hogy az EU akár harminc fölötti taglétszámmal is jó működjön. A felsőháznak még szintén rá kell bólintania a szerződésre, de ez már csak formalitás.
Vágólapra másolva!

Hollandia a tizenhatodik EU-tagország, amely jóváhagyta a tavaly aláírt dokumentumot. Magyarország elsőként, még tavaly megerősítette a szerződést. Mind a 27 tagállamnak ratifikálnia kell ahhoz, hogy - a tervek szerint jövőre - életbe lépjen.

Hollandia három éve népszavazáson elutasította a reformszerződéshez tartalmában nagyon hasonlító uniós alkotmányos szerződést, amely végül nem is tudott hatályba lépni. Most azonban nem volt szükség referendumra, a törvényhozás e nélkül is dönthetett róla.

A reformszerződést a tagállamok közül egyedül Írországban kell népszavazáson ratifikálni, ott a voksolást a jövő hét közepén rendezik.