Köztisztviselők lettek a norvég rendőrkutyák

Vágólapra másolva!
Köztisztviselőnek számítanak a rendőrségi kutyák is, és az ellenük irányuló erőszakos támadást ugyanolyan súlyos bűncselekménynek kell tekinteni, mintha azt egy rendőrségi tisztviselő ellen követték volna el - foglalt állást csütörtökön a norvég legfelsőbb bíróság precedensértékű határozatában.
Vágólapra másolva!

A rendőrségi kutyák státusának kérdése egy tavaly májusi betörési üggyel kapcsolatban merült fel. A rendőrség rajtakapott egy férfit a nyugat-norvégiai Bergen városában, amint éppen betört egy házba. A betörő megpróbált elmenekülni, ám a rendőrök munkáját segítő kutya utolérte, és leteperte a férfit, aki viszont rugdosni és ütlegelni kezdte az állatot. A kutyának ennek ellenére sikerült lefognia a bűnözőt, amíg a rendőrök is odaértek és megbilincselték a tettest.

Az alsóbb szintű bíróságok csak betörés címén emeltek vádat a férfi ellen, ám a legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a rendőrségi kutya bántalmazása miatt a betörőnek köztisztviselő elleni testi sértésért is felelnie kell.

"A norvég büntetőkönyv 127. cikke a köztisztviselők védelméről vonatkozik a közszolgálat ellátását segítő és a rendőrtisztek utasítására cselekvő kutyák elleni erőszakos fellépésre is" - állapították meg a bírák, felszólítva az illetékes bíróságot, hogy vizsgálja felül az ügyet.