Erkölcscsőszökre panaszkodik egy szaúdi asszony

Vágólapra másolva!
Intim viszonyt feltételezett a szaúd-arábiai vallásrendőrség egy 75 éves asszony és egy 23 éves rokona közt, ezért őrizetbe vették a férfit és felforgatták a nő lakását. Az idős asszony panaszt kíván tenni zaklatói ellen.
Vágólapra másolva!

Panaszt akar tenni egy idős szaúdi asszony az iszlám vallásrendőrség ellen, amely - állítása szerint - hamisan gyanúsította meg azzal, hogy szexuális viszonyt folytat egy 23 éves fiatalemberrel. A 75 éves asszony egyedül él, és alkalmanként megkérte elhunyt férje unokaöccsét, hogy vásároljon neki kenyeret. A tiszta erkölcsök felett őrködő vallásrendőrség azonban úgy vélte, hogy intim kapcsolat van a két ember között.

Két erkölcscsősz őrizetbe vette a férfit, és azzal a trükkel, hogy egy jótékonysági szervezettől jöttek, bejutottak az asszony házába is, amelyet felforgattak terhelő bizonyítékok után kutatva. A felháborodott asszony az al-Vatan című szaúdi napilapnak elmondta: ő maga nagyon egyszerű körülmények között, szegénységben él, és a vallásrendőrség feltehetően emiatt érzi úgy, hogy hatalmában áll rajta mulatni, és következmények nélkül nevetség tárgyává tenni.