Haditengerész lesz Vilmos herceg

Vágólapra másolva!
A királyi haditengerészetnél folytatja katonai pályafutását Vilmos herceg. A cél, hogy ismereteket szerezzen, de állítólag valós bevetéseken is részt fog venni.
Vágólapra másolva!

A brit védelmi minisztérium szombat esti bejelentése szerint Vilmos herceg hétfőtől a haditengerészetnél folytatja katonai pályafutását. Először a híres akadémián, Dartmouthban sajátítja el az alapismereteket, utána a tengerészgyalogságnál, majd az egyik brit atomtengeralattjárón vesz részt kiképzésen, végül az Iron Duke fregatton teljesít szolgálatot.

Itt közel kerülhet valós bevetésekhez, az Iron Duke ugyanis a karibi térségben járőrözik kábítószercsempészekre vadászva. Robert Cooling, a haditengerészet főparancsnok-helyettese a BBC-nek azt mondta: a herceg valószínűleg részt fog venni ilyen hajók feltartóztatásában és átkutatásában.

Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő idősebbik fia - aki a második a brit trónutódlási sorban - másfél éve végzett a legpatinásabb brit tiszti akadémián, Sandhurstben, majd mint a brit hadsereg főparancsnoka, II. Erzsébet királynő avatta hadnaggyá. Vilmos azonban szakított a családi hagyományokkal, és nem a haditengerészetnél, hanem a szárazföldi hadseregnél kezdte karrierjét, majd az idei első félévet a királyi légierő kötelékében töltötte, ahol harci repülőgépek és helikopterek vezetését tanulta.

Vilmos öccse, a 23 éves Harry herceg szintén Sandhurstben végzett, és tényleges katonai szolgálatot teljesít. Harry az év elején megjárta az afganisztáni frontot is, ahol gyalogsági hadműveletekben és járőrözéseken vett részt, azonban idő előtt félbeszakították ott tartózkodását, mert jelenléte kiszivárgott, és a brit hadvezetés szerint ez fokozott biztonsági kockázatot jelentett.