64 halott a kínai áradásokban

Vágólapra másolva!
64 halottja van az esőzéseknek és áradásoknak Kínában. A május eleji földrengés sújtotta térségekben a földmozgások nyomán keletklezett tavak kiöntésétől tartanak. A legfrissebb hivatalos adatok szerint a földrengésnek közel 69 ezer halottja van.
Vágólapra másolva!

Eddig 64 halálos áldozata volt a napok óta tartó felhőszakadások okozta áradásoknak Kínában. Egyedül Kujcsou (Guizhou) tartományban 43-an vesztették életüket. A délnyugati tartományban ötezer ház és két híd omlott össze. A keleti Csianhszi (Jianhszi) tartományban több mint 16 épület dőlt össze.

Szecsuánban (Sichuan) a hatóságok arra figyelmeztettek, hogy kiönthetnek azok a tavak, amelyek a május 12-i földrengés nyomán bekövetkezett földcsuszamlások alakítottak ki. Szecsuánban ezért 190 ezer embert telepítettek ki a földmozgás epicentrumának közelében.

A legújabb, szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos kínai adatok szerint 68 977 halottja és 17 974 eltűntje van a május 12-i földrengésnek. Ez százzal több a legutóbbi, pénteken közreadott statisztikánál. A kínai hatóságok több mint 15 millió olyan személyt tartanak nyilván, aki a földrengés miatt földönfutóvá vált.