Félévi börtönbüntetésre ítélték Cicciolinát

Vágólapra másolva!
Első fokon félévi börtönbüntetésre ítélte Cicciolinát egy olasz bíróság, amiért megakadályozta, hogy volt férje találkozzon közös gyermekükkel. A volt pornósztár a fellebbezést fontolgatja. Korábban már beperelte egykori házastársát, amiért az kevés tartásdíjat fizet.
Vágólapra másolva!

Hathavi börtönbüntetésre ítélte első fokon egy római bíróság a Cicciolina néven ismert, magyar származású volt pornósztárt és parlamenti képviselőt, Staller Ilonát - jelentette a La Repubblica című olasz napilap szerdán. Cicciolinát azért ítélték el, mert nem engedte, hogy volt férje, az amerikai Jeff Koons találkozzon közös fiukkal, Ludwiggal. Az amerikai művésznek egy bíróság korábban megadta azt a jogot, hogy rendszeresen láthassa ma 16 éves fiát. A La Repubblica szerint Cicciolina fontolgatja, hogy fellebbezést nyújt be.

A volt pornócsillag és exférje közötti háborúskodás nem akar véget érni, idén márciusban Cicciolina feljelentést tett Koons ellen, mert az nem utalt át másfél millió eurónyi tartásdíjat, amit egy olasz bíróság megítélt. Egyik New York-i bíróságon benyújtott panasza szerint Koons - aki a világ egyik legjobban kereső szobrászművésze - 1998 óta mindössze 200 ezer euró tartásdíjat fizetett. A férfi 1991-ben vette feleségül Cicciolinát, akitől két évvel fiuk megszületése után, 1994-ben vált el. Egy olasz bíróság Cicciolinának ítélte a közös gyerekről való gondoskodás jogát.