Iratbotrány miatt lemondott a kanadai külügyminiszter

Vágólapra másolva!
Lemondott hétfőn Maxime Bernier, a kanadai külügyminiszter, miután beismerte, hogy bizalmas anyagokat hagyott nem biztonságos helyeken. A kanadai sajtó szerint elképzelhető, hogy a politikus volt barátnőjének lakásán hagyta a titkos dokumentumokat, annál a nőnél, aki állítólag bűnözőkkel állt kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Stephen Harper kanadai miniszterelnök bejelentette, hogy távozik a külügyminiszter, Maxime Bernier. Közölte, hogy a külügyminisztérium vezetését ideiglenesen David Emerson külkereskedelmi miniszter veszi át, a frankofón ügyek pedig Josée Vernerhez, a nemzeti örökség miniszteréhez kerülnek.

Bernier már hetek óta az ellenzék célkeresztjében áll. Több baklövést is számlájára írnak, de azóta végképp egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy volt barátnőjéről kiderült, állítólag kapcsolatban áll bűnözőkkel, a Hells Angels motorosbanda tagjaival.

A kormányfő hétfőn viszont azt mondta, hogy a történteknek nincs semmi közük Bernier magánéletéhez vagy egy másik személyhez. A miniszter azzal követett el hibát, mégpedig súlyos hibát, hogy nem biztonságos helyen hagyott bizalmas dokumentumokat - mondta Harper, aki azt nem közölte, hogy milyen dokumentumokról van szó, és illetéktelen kezekbe kerültek-e.

A kanadai média szerint azért érdekes, hogy a miniszter éppen aznap mondott le, amikor a televízióban sugározták a volt barátnővel, Julie Couillard-ral készített interjút. Egyes sajtóbeszámolók azt sugalmazták, hogy a lány lakásán hagyhatta a miniszter az iratokat. A miniszterelnök mindössze annyit mondott erről, hogy a titkos dokumentumokat tavasszal egy magánlakásban hagyta ott Bernier.

A 45 éves Bernier tavaly augusztusban került be a Harper-kormányba, és ő az első, aki botrány miatt kényszerül távozni a kabinetből. A konzervatív Harper vezette kisebbségi kormány a 2006. januári parlamenti választások után került hatalomra.