Több ezer tüntető a neonáci párt kongresszusa ellen

Vágólapra másolva!
Több ezren tüntettek Bambergben szombaton a neonáci Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) kongresszusa ellen, amely délelőtt kezdődött a bajorországi városban. A kétnapos kongresszus kapcsán a szélsőjobboldal elleni tüntetésekre került sor több más német városban is. Bambergben a rendőrség nagy erőket vont össze az esetleges összecsapások megakadályozására, értesülések szerint más tartományokból is érkeztek kisegítő erők.
Vágólapra másolva!

A bajor város előzőleg hiába próbálta jogi úton megakadályozni a neonácik kongresszusának megtartását. Bamberg polgármestere ugyanakkor az erőszak elkerülésére szólított fel. A kétnapos kongresszus középpontjában a párt elnökének megválasztása áll. Értesülések szerint az 1996 óta hivatalban lévő Udo Voigttal szemben nincs ellenjelölt.

A szélsőjobboldali NPD 1964-ben alakult az egykori Német Birodalmi Párt örököseként. A szövetségi választásokon a neonácik soha nem érték el a Bundestagba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt, a hatvanas években ugyanakkor több német tartomány törvényhozásába is bejutottak. Azt azt követő visszaesés után az elmúlt években ismét előretörtek, s a közelmúltban képviselőik két tartományi parlamentbe (Szászországban és Mecklenburg-Elő-Pomerániában) jutottak be, a párt küldöttekkel rendelkezik ugyanakkor több önkormányzati testületben is.

A pártnak a 2004-es előretöréskor mintegy 5200 tagja volt, ma pedig a tagok számát hétezer körülire teszik. Az NPD támogatottsága az utóbbi időben elsősorban az egykori NDK-hoz tartozott keleti tartományokban növekedett, ahol demagóg, populista programokkal, illetve jelszavakkal kihasználta a gyorsabb gazdasági fellendülés elmaradása, valamint a növekvő munkanélküliség miatti csalódottságot.

A német parlamenti pártok az NPD nyílt idegenellenessége és antiszemitizmusa ellenére az elmúlt időszakban nem tudtak megegyezni a párt betiltását célzó alkotmányos kezdeményezés megindításában. Az utóbbi időben felerősödött az a törekvés, hogy a szélsőjobboldal pártjától vonjanak meg minden állami költségvetési támogatást.