Vágólapra másolva!
Idén 50 százalékkal emelkedett a gyilkosságok száma Mexikóban. Ennek oka a drogkartellek ellen indított harc, amelynek során eddig 4000 ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Közel 50 százalékkal emelkedett a bűnszervezetekkel kapcsolatos gyilkosságok száma 2008-ban Mexikóban Eduardo Medina Mora főügyész szerint. Idén 1378 embert gyilkoltak meg az egymással rivalizáló drogkereskedő bandák. A főügyész szerint Felipe Calderon mexikói elnök másfél évvel ezelőtti hivatalba lépése, és a drogkartellek elleni háború meghirdetése óta több mint négyezren haltak meg, közülük 450 rendőr. Az elmúlt hetekben hat rendőri vezetővel is végeztek, köztük a mexikói szövetségi rendőség vezetőjét is megölték.

A gyilkosságokat gyakran különösen kegyetlen módszerekkel követik el, rendszeres az áldozatok lefejezése. Pénteken Durango szövetségi állam azonos nevű városának közelében négy levágott emberi fejet találtak hűtőtáskákban. Eközben Mexikó északi részén hat lefejezett ember maradványaira bukkantak. A hatóságok szerint az áldozatok kábítószercsempészek közötti leszámolásokban veszíthették életüket. A mexikói-amerikai határ mentén fekvő Ciudad Juarezben - az alvilági leszámolások folytatódásának jeleként - tíz holttestre bukkantak rá, köztük két lefejezett ember tetemére.

Eduardo Medina Mora főügyész szerint a gyilkosságok többségét az amerikai-mexikói határon követik el. A kormány szerint az elharapózó erőszak a 20 ezer katona és rendőr szorongatta drogbandák elkeseredettségét mutatja.