A nyugdíjreform ellen tüntetnek a franciák

Vágólapra másolva!
Tömegtüntetéseken és munkabeszüntetésekkel tiltakoztak csütörtökön Franciaországban a nyugdíjba vonulás feltételeit szigorító, tervezett nyugdíjreform ellen. A kormány 2012.tól egy évvel felemelné a nyugdíjkorhatárt. A szakszervezetek 700 ezren, a rendőrség szerint az ország 126 városában összesen 300 ezren demonstráltak.
Vágólapra másolva!

A fővárosban, Párizsban 28 ezren (a szakszervezetek szerint 70 ezren) vonultak föl. Körülbelül tízezren tüntettek az ország második legnépesebb településén, Marseille-ben, valamint Bordeaux-ban, Toulouse-ban és Lyonban.

Emellett becslés szerint a munkavállalók negyede vesz részt a péntek reggelig tartó sztrájkokban. A TGV-szuperexpresszek harmada, a belföldi vonatjáratok fele maradt ki, emellett több mint félszáz településen szünetelt a városi tömegközlekedés. Különösen súlyosnak bizonyult Marseille földalatti- és buszközlekedésének a részleges leállása. Párizsban és környékén nem volt fennakadás a tömegközlekedésben.

A kifogásolt nyugdíjreform leglényegesebb tervezett változtatása, hogy a franciák 2012-től 41 évnyi - vagyis a jelenlegi szabályokhoz képest egy évvel hosszabb - járulékfizetés után lennének jogosultak a nyugdíj teljes összegére.

Munkabeszüntetésre szólítottak föl a szakszervezetek az Air France légitársaságnál is. Számos gép késett; a párizsi Orly légikikötőben, Marseille-ben, Toulouse-ban és Nizzában több légi járat kimaradt.

A marseille-i tengeri kikötőben több száz dokkmunkás csatlakozott a tiltakozó megmozduláshoz, és továbbra sem veszik fel a munkát a francia tengeri halászok, akik tíz napja blokád alatt tartanak több kikötőt és olajterminált a magas üzemanyagköltségek miatt. Azt követelik a kormánytól, hogy fagyassza be a dízelolaj árát.

Az elmúlt hetekben a francia közalkalmazottak is tiltakoztak - vasárnap több ezer tanár vonult az utcára -, miután Nicolas Sarkozy elnök bejelentette, a költségvetés szanálása jegyében megszüntetik 23 ezer közalkalmazott - közte 11200 tanár - állását.