Gátszakadás Kínában a földrengés nyomán

Vágólapra másolva!
Árvíz miatt több várost kiürítését kezdték meg a kínai hatóságok a földrengés által sújtott Szecsuán tartományban. Majdnem öt teljes nappal a katasztrófa után is találtak még túlélőket, köztük egy német turistát. Az áldozatok száma 29 ezerhez közelít, de elérheti az 50 ezret is.
Vágólapra másolva!

Ezrek menekültek el szombaton a hétfői földrengés epicentrumához közel fekvő, dél-kínai Pejcsuan városából, miután átszakadtak egy tó körüli gátak. A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó fotósa szerint az emberek a közeli dombok felé futottak.

A BBC jelentése szerint óriási a pánik, az egész várost kiürítették, így a mentési munkálatokat is fel kellett függeszteni. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e az újabb katasztrófának halálos áldozatai, a Reuters 46 sérültről tud.

Egy hongkongi televízió jelentése szerint Pejcsuantól 90 kilométerre északkeletre több mint egymillió ember evakuálását kezdték meg a hatóságok, mert egy közeli tó folyamatos vízszintemelkedése árvízzel fenyeget.

Eközben élve találtak rá egy német turistára Vencsuanban, 114 órával a földrengés után - jelentette az Új Kína hírügynökség. Később egy 52 éves férfit ástak ki élve egy összedőlt épület romjai alól 117 órás fogság után.

Kuo Vej-min kínai kormányszóvivő szombati sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy eddig összesen 28 881 halálesetet regisztráltak a természeti katasztrófa által sújtott körzetekben. A sebesültek száma 198 347. A becslések szerint ugyanakkor a földrengés halálos áldozatainak száma meghaladhatja az 50 ezret.