Már 78 ezer halottja van a mianmari ciklonnak

Vágólapra másolva!
A mianmari állami televízió péntek délutáni közleménye szerint közel 78 ezerre emelkedett a Nargis ciklon áldozatainak száma, miközben több mint duplájára, majdnem 56 ezerre az eltűnt személyeké. A junta közben engedélyezte, hogy száz külföldi orvos utazzon szombaton az országba, hogy segítsenek az áldozatok ellátásában. Előzőleg nemzetközi nyomásnak engedve több ENSZ- és uniós diplomata  vasárnapi beutazását is engedélyeztékis a térségbe - írja az AP hírügynökség, amely szerint a segélyek további késése járványok kialakulásához vezethet.
Vágólapra másolva!

A pénteken kiadott legújabb hivatalos adat szerint 77 738-ra nőtt a Nargis ciklon halálos áldozatainak a száma Mianmarban - közölte az állami televízió és rádió. Az adat majdnem kétszer akkora, mint amit az előző napi összesítésben kiadtak. Eközben emelkedett az eltűntnek nyilvánított személyek száma is. Pár napja ugyanis még 27 ezerről volt szó, amelyet pénteken 55 917-re emeltek.

Az ENSZ és a vöröskereszt még ennél is ijesztőbb becslésekkel, 100-128 ezer halottal számol. Szerintük ugyanakkor 1,6-2,5 millió embernek van szüksége tiszta vízre, élelemre és fedélre, a segélyszervezetek ezzel szemben mindössze 270 ezer embert tudnak csak közvetlenül elérni.

A tiszta víz hiánya szedi a legtöbb áldozatot az elkövetkező napokban - mondta pénteken Genfben a vöröskereszt koordinációs munkákért felelős vezetője az AP hírügynökségnek. Thomas Gurtner szerint, ha néhány napon belül nem sikerül megfelelő mennyiségű vizet juttatni az Iravádi folyó deltájába, akkor az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) előrejelzései beigazolódhatnak, és kolerajárvány, majd vérhas ütheti fel a fejét. A világszervezet munkatársai ugyanis jelezték: a vízhiány miatt néhány helyen már jelentettek kolerás megbetegedéseket. A WHO azonban nem rendelkezik pontos információkkal - közölte a szervezet thaiföldi vezetője, Maureen Birmingham, aki szerint a térségben a kolera megjelenése nem számít kivételes esetnek az év ezen időszakában.

Beengedik a külföldi orvosokat

A mianmari junta száz külföldi orvos beutazását engedélyezte, hogy segítsenek az áldozatok kezelésében, bár a késedelem az áldozatok számának növekedését okozhatta. Az orvosok szombaton kezdhetik munkájukat. Louis Michel, európai biztos két napot töltött az egykori Burmában azzal, hogy meggyőzze a katonai kormányt a tömeges külföldi segítség elfogadásáról. A biztos úgy látja, hogy a hatóságok vonakodásának az az oka, hogy országukat számos európai szakció sújtja.

A hétvégén beutazhatnak

Eközben vasárnap Mianmarba látogat John Holmes, az ENSZ egyik humanitárius ügyeiért felelős vezető diplomatája - közölte az AP hírügynökséggel a világszervezet bangkoki szóvivője, Amanda Pitt, aki szerint Holmes még több garanciát és a sikeres humanitárius munka érdekében nagyobb mozgásteret kér az ENSZ térségben dolgozó munkatársai számára. Az Európai Unió mianmari szóvivője szerint Holmes mellett újabb európai diplomatákat engednek be hétvégén a katasztrófa sújtotta területekre. Heinke Veit ugyanakkor elmondta: a diplomaták útjáról egyéb részletek egyelőre nem ismertek.

A hétvégén ugyancsak Mianmarba érkezik az UNICEF négy - több tonna élelmiszert szállító - repülőgépe is, és a tervek szerint már szombaton megkezdhetik a segélyek kiosztását. A szervezet szóvivője szerint adatok hiányában egyelőre nehéz megsaccolni az árván maradt gyerekek pontos számát, így nem tudni, mennyi élelmiszerre lenne szükség. Shantha Bloemen az AP hírügynökségnek elmondta: jelenleg a helyi rádióállomások próbálnak segíteni az elveszett gyerekeknek, hogy rátaláljanak esetleg még élő családtagjaikra.