Ötvenezer áldozata lehet a kínai földrengésnek

Vágólapra másolva!
Ötvenezer halálos áldozata is lehet a Kínát sújtó földrengésnek, amely összesen tízmillió embert érint. A gőzerővel dolgozó mentőegységek 5500 túlélőt menekítettek ki az összedőlt házak alól. A hatóságok szerint elértek minden érintett települést, egyes városokat a földdel tett egyenlővé a rengés.
Vágólapra másolva!

Magyarországnyi embert érint a Kínát sújtó, Richter-skála szerinti 7,9 fokozatú földrengés. Az eddigi adatok szerint közel 19 500 ember vesztette életét, de még további 26 ezren lehetnek a romok alatt - közölték csütörtökön a kínai hatóságok. A kínai állami televízió csütörtök esti híradójában a kormányra hivatkozva már azt mondta: a földrengés halálos áldozatainak a száma elérhette az 50 ezret is.

Megsérülhetett sok víztározó is, Csen Lej kínai vízgazdálkodási miniszter szerint árvízveszély fenyeget ott, ahol vízierőművek, víztárolók és gátak biztonsági rendszerei sérültek meg. Körülbelül 400 víztározó állapota kérdéses.

Eddig összesen 130 ezer katonát vetettek be a kínai földrengést követő mentési munkálatokba - közölte a hivatalos kínai hírügynökség. 50 ezer katonát más területekről vezényeltek át, az ő feladatuk a segélyek és kiosztása, élelmiszer-, gyógyszer- és ivóvíz-szállítás. A kínai kormány szerint csütörtökre minden a természeti csapás által érintett tartományt, megyét és elzárt települést elértek a mentőcsapatok.

A legeldugottabb helyekre ejtőernyővel dobtak le elitkatonákat és segélyt. A katonaság helikoptereit összesen 300 alkalommal vetették be. A földrengés epicentrumából 50 ezer embert telepítettek ki eddig.

Szülei teste alatt maradt életben a kislány

A mentőegységek eddig 5500 embert emeltek ki a romok alól. A mentésben nagy számban alkalmaznak keresőkutyákat. A BBC a kínai szeizmológiai irodára hivatkozva azt írta, csak szerdán 82 túlélőt ástak ki a romok alól. A túlélők esélyei azonban egyre halványodnak, bár néhány csodával határos menekülés reményre ad okot. Bejcsuanban például - az egyik legsúlyosabban érintett térségben, ahol ötezren haltak meg - egy három éves kislányt találtak a romok alatt élve. Szülei testei óvták meg.

A hadsereg 72 orvosi csoportot, 2160 orvost, és asszisztenst, 20 ezer adag vért, illetve orvosi eszközöket küldött, 37 millió yüan (több mint 800 millió forint) értékben. A vasúti minisztérium szerint összesen 844 sátrakkal, ivóvízzel, gyógyszerekkel, meleg kabátokkal és takarókkal megrakott vasúti kocsit indítottak útnak a földrengés sújtotta térségekbe. Ezen kívül még több mint 200 vasúti kocsin mentéshez és szükséges eszközöket, olajt, acélt és más anyagokat visznek.

Tízezres városban segítenek a baptisták

A Baptista Szeretetszolgálat egy tízezer lakosú település segélyezését vállalta Szecsuanban. Pavelcze László, a szervezet speciális mentőcsapatának vezetője csütörtök délelőtt tárgyalt a helyi vöröskereszt vezetőivel, majd személyesen kereste fel Tengtu települést, ahol a lakosság több mint kétharmada életét vesztette. "5000 dollár kézpénzt hoztam magammal, amelyet egy helyi összekötőn keresztül hagyunk itt élelem és a legfontosabb eszközök vásárlására" - mondta Pavelcze. "A mai segély egy folyamat kezdete, a későbbiekben az általunk és a Baptista Világsegély által összegyűjtött adományokat is ennek a településnek a megsegítésére fogjuk fordítani" - tette hozzá.

A kínai vöröskereszt minden segítségnek örül, a készpénz adományok mellett nyitottak arra is, hogy a segélyszervezetek vásárolják meg és juttassák el rendeltetési helyükre a szükséges eszközöket. A kínai kormány csütörtökön sürgős felhívást tett közzé szerszám- és más munkaeszközök adományozását kérve a mentőegységek számára. Az ipari és tájékoztatási minisztérium az internetes honlapján 31 különböző felszerelés listáját állította össze az egyszerű kalapácstól a daruig, de várnak gumicsónakokat és kereső műszereket is. Egyes mentőegységek nem rendelkeznek semmilyen eszközzel, hogy utat vágjanak maguknak a betontörmelékek között a túlélők felkutatására.

Segélyt küld Tajvan is. Elsőre két repülőgépet küldenek, rakterükben sátrakkal, hálózsákokkal, takarókkal. A pekingi külügyminisztérium szóvivője eközben bejelentette, hogy Kína elfogadta japán mentőegység közreműködését a földrengés sújtotta területeken. A hírt tokiói külügyi illetékesek is megerősítették. A tervek szerint 60 fős mentőalakulat indul Szecsuan tartományba.

Erős utórengés

Közben újabb erős utórengés rázta meg csütörtökön a három nappal korábbi földrengés epicentrumának közelében lévő Jinghsziu települést. A hétfői 7,9-es erősségű földmozgás után megsérült házak közül számos épület teljesen összeomlott. A kínai földtani intézet szerda délutánig összesen tizennyolc, a Richter-skála szerinti 5-ös erősség feletti utórengést jelentett Szecsuan tartományból.

A földmozgástól leginkább sújtott területekre vezető utakat földcsuszamlások zárták el. Az áldozatok száma tovább emelkedhet, amint a mentőcsapatok elérik a földrengés epicentrumánál fekvő Vencsuan járás korábban elzárt településeit. A pekingi kormány bejelentette: újabb 250 millió jüant (35,7 millió dollárt) különít el a segítségnyújtásra, így eddig összesen 1,11 milliárd jüant (159 millió dollárt) tettek ki a katasztrófával kapcsolatos kiadások. Közadományokból eddig 877 millió jüan (125 millió dollár) gyűlt össze készpénz és áruk formájában.