Megrongálták Sütő András emléktábláját

Vágólapra másolva!
Megpróbálták lefeszegetni Sütő András házának faláról az író bronz emlékplakettjét. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint a 2006-ban elhunyt írót valakik halálában is bántják, és a támadás az egész marosvásárhelyi magyarságot is érinti. 
Vágólapra másolva!

Péntekről szombatra virradó éjszaka Marosvásárhelyen ismeretlenek megrongálták Sütő András, 2006-ban elhunyt író emlékplakettjét - közülte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). Az író házán elhelyezett bronzplakettet részben felfeszítették, de nem sikerült eltávolítaniuk azt. A Hunyadi László marosvásárhelyi szobrászművész által készített plakettet 2006-ban, Sütő András születésének 80. évfordulóján helyezték el.

Az RMDSZ munkatársai szombat reggel értesítették a rendőrséget, amely vizsgálatot indított az ügyben. Markó Béla elnök rendkívül aggasztónak nevezte az esetet: "óhatatlanul arra kell gondolnom, hogy Sütő Andrást életében is támadták, 1990 márciusában fél szemét kiütötték, és íme, most halálában is bántják, próbálják újból megcsúfolni az arcát". Markó szerint a támadás a marosvásárhelyi magyarságot is közvetlenül érinti, különösen az után, hogy nemrégiben Kolozsváron magyarellenes atrocitások történtek.