Nem jut el a ciklon áldozataihoz a segítség

Vágólapra másolva!
Alig tud eljutni a segítség a Mianmarban pusztító ciklon több ezer áldozatához, mert a katonai rezsim csak nehézkesen engedélyezi a segélyszervezetek beutazását az országba. A magyar mentőcsapat is Bangkokban vár a beutazáshoz szükséges engedélyre. Pedig több ezer embert fenyeget éhínség és járvány a ciklon által letarolt területeken.
Vágólapra másolva!

Gyors bejutást kérnek a segélyszervezetek a kormányzattól a Mianmar déli részét feldúló Nargis trópusi ciklon áldozataihoz. A dél-ázsiai országon szombaton végigseprő vihar nyomán tízezrek vesztették életüket, százezrekre vár éhezés és egymillió ember maradt fedél nélkül. A BBC egyik tudósítója szerint - aki be tudott jutni az országba - a katonai junta inkább az információk irányítására koncentrál, ahelyett, hogy a segélyek ügyét intézné.

Az ENSZ kötelékébe tartozó, és más segélyszervezetek is próbálnak szállítmányaikkal bejutni az országba, azonban beutazási engedélyeik még függőben vannak. Az MTI szerint öt nappal a Nargis ciklon pusztítását követően még egyetlen új beutazási engedélyt sem adtak ki a hatóságok. Sokan a thaiföldi Bangkokban várnak arra, hogy beutazhassanak az országba, és felmérjék a természeti katasztrófa okozta károkat.

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára is felszólította szerdán a mianmari kormányt, hogy könnyítse meg a segélyek és a mentőalakulatok bejuttatását az országba. John Holmes, az ENSZ humanitárius ügyekben illetékes főtitkárhelyettese pedig azt mondta: a katasztrófa áldozatainak száma jelentősen meghaladhatja a kormány hivatalos becslését, amerikai adatok alapján százezer halott is lehet.

Engedélyre várnak a magyar mentők is

Eddig a nemzetközi szervezetek burmai tevékenységét szigorúan korlátozta a rezsim, ám a természeti katasztrófa nyomán várható, hogy a kormány rugalmasabban kezeli majd a kérdést. Az ENSZ katasztrófa-enyhítő szervezetének elnöke szerint a mianmari kormányban a külügyminiszterre bízták a segélyszervezetek vízumügyeinek felügyeletét, ami azzal a reménnyel kecsegtet, hogy felgyorsul a folyamat. Erre utalhat az is, hogy Mianmar leszállási engedélyt adott egy ENSZ-segélyt szállító repülőgépnek. Azt ugyanakkor még nem tudni, hogy a szerdán Olaszországból induló gép hol szállhat majd le.

Bangkokban várja a Baptista Szeretetszolgálat mentőcsapata is, hogy megkapja a beutazási engedélyt Mianmarba, ahol a szervezet munkatársai a mentési munkálatokban fognak segédkezni - közölte Pavelcze László, a mentőcsapat vezetője a thaiföldi fővárosból, aki szerint csütörtökön várhatóan meglesznek az engedélyek.

Tovább emelkedhet az áldozatok száma

A segítség beengedését sürgette a Save the Children elnevezésű független nemzetközi szervezet helyi vezetője, Andrew Kirkwood is. Mint elmondta, versenyt futnak az idővel, mert egyes területekről biztosan tudják, hogy még mindig víz alatt vannak, és az embereknek egyáltalán nincs élelmük és ivóvizük. Ha nem ér oda a segítség nagyon hamar, akkor tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma - jelentette ki a gyermekek megsegítéséért küzdő szervezet munkatársa. Kirkwood szerint tragikus látvány fogadta a szervezet munkatársait: egyes településeken holttestek ezrei maradtak halmokban heverve az utcákon, ahogy visszahúzódott a víz.

Az UNICEF szerint megfelelő segítség, tiszta víz és orvosi ellátás nélkül a ciklon túlélőit vérhas, kolera és malária fenyegeti. Rangoon városában és környékén már elkezdődött az élelmiszerosztás, azonban a vízzel leginkább elborított, alacsonyan fekvő Irrawaddy deltába még mindig nem tudott eljutni a segítség. Bogalay városában a házak 95 százalékát pusztította el a vihar, így csaknem 190 ezer ember maradt fedél nélkül. Az állami média keddi jelentése szerint több mint 22 ezer ember halt meg a ciklon pusztítása miatt, 41 ezren pedig eltűntek.

Az Independent szerint a ciklont követő zűrzavarban 36 elítéltet lőttek agyon, négyet pedig halálra kínoztak az egyik rangooni börtönben, ahol politikai foglyok és bűnüzők is raboskodtak. A Nargis ciklon valósággal felhasította a még gyarmati időkben épült börtön falait, és letépte a tetőt. A lap szerint a börtön munkatársai egyáltalán nem reagáltak a veszélyre, egyszerűen összeterelték egy helyre a foglyokat és bezárták őket reggelig, miközben körülöttük tombolt a ciklon. Az átfázott, elkeseredett és dühös rabok körében lázadás tört ki, mire beavatkozott a helyi rendőrség és a katonaság, és tüzet nyitottak az elítéltekre. A 36 halálos áldozaton kívül hetvenen megsebesültek. Miután a lázadást sikerült megfékezni, a börtön vezetése vizsgálatot indított, ennek során állítólag négy elítéltet halálra kínoztak.