Uránbányászoktól féltik a Grand Canyont

Vágólapra másolva!
Ezernél is több engedélykérelem érkezett az arizonai hatóságokhoz, hogy uránérc utáni kutatófurásokat végezzenek a Grand Canyon térségében. Egy brit társaság már meg is kapta ezt, ám a bíróság felfüggesztette a környezetvédők szerint túl könnyen kiadott engedélyt. A világhírű természeti képződményt az egyre keresettebb és drágább uránérc után kutató bányatársaságoktól féltik a zöldek és a helyi indiánok.
Vágólapra másolva!

Komoly felháborodást keltett az USA-ban egy brit bányatársaság terve, amely urániumbányát akar nyitni a Grand Canyonban - írja a brit The Times. A Grand Canyon nem csak világhírű természeti jelenség, amelyet évente ötmillióan keresnek fel, és nem csak fehér fejű sasok, kondorkeselyűk és különös halak otthona, hanem egyben hatalmas uránérc-telérek is húzodnak térségében, amelyre egyre nagyobb igény van.

Miközben mind több uránt használnak fel energiatermelésre atomerőművekben, fogyóban vannak az eddig feltárt készletek. Kanadában és Nyugat-Afrikában már több kimerült bányát is be kellett zárni, az árak emelkednek - 2002-höz képest több mint hatszorosára -, és a bányatársaságok új lelőhelyek után kutatnak.

A VANE Minerals hét helyszínen 39 ponton akar kutatófúrást végezni Arizona állam északi-középső részén, a Kaibab Nemzeti Erdőben, amely határos a Grand Canyon déli peremével. Más társaságok további ezer hasonló kérvényt nyújtottak be a helyi hatóságoknak, miközben 2003-ban még mindössze 10 ilyen engedélyt kértek. A tervek ellen a nemzeti park illetékesei, indián törzsi vezetők, és néhány tudós is hevesen tiltakozik, és már egy helyszíni kongresszusi meghallgatást is tartottak.

"A Grand Canyonra szükségünk van a látogatók, a turizmus miatt, ez a világ egyik csodája, miközben a szövetségi kormány engedélyezi az urániumbányászat lehetőségét" - idézte a The Times Raul Grijalvát, az állam kongresszusi képviselőjét.

A környezetvédők figyelmeztetnek, hogy az uránium mérgező nehézfém, amely maga is sugárzó. Közvetlen veszélyt jelent a helyi élővilágra, és beszennyezheti a Los Angelest és Dél-Kalifornia nagy részét vízzel ellátó Colorado vízvezetéket. Ráadásul törzsi vezetők szerint korábban arra kényszerítették őket, hogy ők takarítsanak ki csődbe ment társaságok után. Eközben az egyik régebbi kitermelőhelyen - az Orphan (Árva) aknánál - a sugárzásmérések a szokásos háttérsugárzás 450-szeresét mutatták ki, miután az urániumot közelebb hozták a felszínhez.

A VANE Minerals illetékesei azzal győzködik a természetért aggódókat, hogy ez az iparág újabban már sokkal felelősségteljesebb. "Nem arról az 50 évvel ezelőtti iparról beszélünk, amely összetűzésbe került a navajo nemzettel" - idézte a brit lap a cég munkatársát. A társaság úgy véli, a nemzeti park területén található uránkészletek értékesebbek, mint az USA más területein fellelhetők, mivel úgynevezett breccsa-cső geológiai formákban találhatók, és az uránérc árának csökkenés esetén is gazdaságosan kitermelhetők.

A VANE Minerals kitermelési engedélyeit ugyanakkor mág vadnyugati időkben keletkezett jogszabályok alapján engedélyezte az állami erdőhatóság, minimális feltételekkel - például, hogy az aknák felszíni bejrata közel legyen a meglévő utakhoz. Az engedélyt azonban már meg is támadták bíróságon a környezetvédők, akik április elején jelentették be, hogy a bíróság ideiglenesen felfüggesztette érvényességét. Az engedélyt megtámadó egyik szervezet, a Biológiai Sokszínűségért Központ (Center for Biological Diversity) hiányolja a hatástanulmányokat, és vezetője azt kérdezte a brit társaságtól, mit szólnának, "ha amerikai cégek a Stonehenge-nél kezdenének fúrni?"