Ledöntötték Türkménbasi szobrát

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A jelenlegi türkmén elnök, Gurbanguly Berdimukhammedov szombaton utasítást adott elődje, a hazájában csak Türkménbasiként ismert Saparmurat Niyazov szobrának ledöntésére. A BBC türkmén hivatalnokokra hivatkozva szombaton azt írta, hogy a főváros, Ashgabat közepén magasodó aranykolosszust a város határában lévő egyik autópálya mellett helyezték el. A brit lap szerint az ázsiai országban ezzel végérvényesen is véget ért a volt szovjet vezető, Niyazov személyi kultusza. A minden türkmének atyjának is nevezett elnök 1991 és 2006 között volt az ország első embere.