Lengyelországba költözne II. János Pál merénylője

Vágólapra másolva!
Lengyel állampolgárságért folyamodott a hatóságokhoz az egykori pápa, II. János Pál török merénylője. A jelenleg börtönben ülő Ali Agca büntetésének hátralévő részét is lengyel börtönben töltené le, majd letelepedne az országban.
Vágólapra másolva!

A török Mehmet Ali Agca, aki 1981-ben rálőtt II. János Pál pápára lengyel állampolgárságért folyamodott a hatóságokhoz, hogy a volt katolikus egyházfő szülőhazájában telepedhessen le, ha majd kiszabadul a börtönből - közölte Haci Ali Özhan, az elítélt ügyvédje.

Haci Ali Özhan hozzátette, hogy Agca már azt szeretné, ha büntetésének hátralévő idejét lengyel börtönben tölthetné le. Az állampolgársági kérelmet csütörtökön adta át az ankarai lengyel nagykövetségen. A képviselet nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

"Ha állampolgársági kérelmemet elfogadnák, büszkén lennék a nemes lengyel nemzet tagja" - írta az egykori fegyveres a lengyel államfőnek címzett folyamodványában, amelyet eljuttattak az AP hírügynökség számára is. "Nem vagyok idegen az Ön országában, hiszen a lengyel hős, Karol Wojtyla pápa lelki testvérem" - olvasható a levélben.

Mehmet Ali Agca 1981. május 13-án a vatikáni Szent Péter téren lőtt rá II. János Pál pápára, aki súlyos sérüléseket szenvedett. A pápa két évvel a merényletet követően meglátogatta olaszországi börtönében, és megbocsátott a férfinak. A török merénylő - miután 19 évet töltött olasz börtönben - most Abdi Ipekci újságíró 1979-ben történt meggyilkolásáért tölti büntetését szülőhazájában. Várhatóan 2010-ben szabadul.

Hogy tetteit mi motiválta, az máig kérdéses. Az általánosan elfogadott magyarázat szerint Agca a Szürke Farkasok nevű szélsőjobboldali szervezethez tartozott, amely számos, a hetvenes években elkövetett terrorcselekményért felelős.