Lavina sodort el öt hegymászót az Alpokban

Vágólapra másolva!
Az olasz hatóságok csütörtök reggel megtalálták azt az öt francia hegymászót, akiket előző este egy 2500 méterről lezúduló lavina sodort el az Alpokban. A szerencsétlenségben mind az öt hegymászó meghalt.
Vágólapra másolva!

Holtan találtak rá csütörtök reggel öt francia hegymászóra, akiket előző este elsodort egy lavina az olasz Alpokban a Gran Paradiso nemzeti parkban - jelentette a RAI olasz rádióadó. Az öt hegymászóval együtt vezetőjüket is maga alá temette a hó, őt azonban sikerült még szerda este megtalálniuk, és kimenteniük a hegyi mentőknek. Éjszakára felfüggesztették a kutatást, csütörtök reggel találták meg az öt szerencsétlenül járt turista holttestét. Még összefűzte őket a mászókötél, amikor rájuk találtak. A lavina 2500 méter magasságban keletkezett, a veszélyt előre jelezték.

Ebben az évben tucatnyi áldozatot követeltek már lavinák Olaszországban. A eddigi legsúlyosabb baleset január közepén történt, akkor egy 11 fős csoportot temetett maga alá a hó és négyen haltak meg.