Bush jelenlétével segítené a közel-keleti békefolyamatot

Vágólapra másolva!
Izraelbe, Szaúd-Arábiába és Egyiptomba látogat májusban George Bush amerikai elnök: elutazik Izraelbe a zsidó állam alapításának 60. évfordulója alkalmából és személyes jelenlétével igyekszik előrelendíteni a közel-keleti békefolyamatot - közölte hétfőn a Fehér Ház.
Vágólapra másolva!

Az amerikai elnök másodízben látogat a régióba a tavaly novemberi annapolisi Közel-Kelet-konferencia óta, amelyen Izrael és a palesztinok ígéretet tettek: törekedni fognak, hogy még Bush mandátumának lejárta, 2009 januárja előtt megegyezzenek a békéről.

George Bush nem utazik el Ciszjordániába, de Egyiptomban találkozik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, aki múlt heti washingtoni tárgyalásairól csalódottan tért haza. Mint mondta, semmilyen vonatkozásban nem történt előrelépés. Bush májusi útján háromoldalú, amerikai-izraeli-palesztin találkozóra nem kerül sor.

Bush, aki május 13. és 18. között utazik a térségbe, nem táplál hamis illúziót arról, hogy gyors áttörés érhető el a béketárgyalásokon - mondta Dana Perino szóvivő.

Annapolis óta az izraeli-arab tárgyalások nem haladtak előre; Izrael erőszakkal vádolja a palesztinokat, utóbbiak pedig az izraeli telepbővítési politika folytatását tekintik az egyeztetések fő akadályának.