Pedofília miatt ítélték el a gyerekkórus karnagyát

Vágólapra másolva!
Kiskorú lányok szexuális zaklatása miatt három és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a világhírű Bambini di Praga gyermekkórus karnagyát. A férfit 2004-ben, kilenc konkrét eset rábizonyítása után vették őrizetbe.
Vágólapra másolva!

Bohumil Kulinsky 1976-ban vette át a szülei által 1973-ban alapított, 12-20 éves fiatalokból álló kórus vezetését. Az orvosi szakvélemények szerint nárcizmusra hajlamos, domináns személyiség, és ugyan mentális defektus vagy szexuális deviancia nem mutatható ki nála, de az igen fiatal, kamasz lányokat kedveli.

A 48 éves karnagyot volt feleségének új férje jelentette fel. 2004-ben tartóztatták le, miután a rendőrség bizonyítékokat szerzett kilenc konkrét esetről. 2005-ben már 25 rendbeli szexuális zaklatással vádolták. A nyomozók az eljárás végéig a kórus több mint száz egykori tagját hallgatták ki, és felderítettek további 24 esetet.

Bohumil Kulinsky az öt évre felfüggesztett börtönbüntetés mellett 10 évig nem dolgozhat 18 éven aluliakkal. Az ügyészség 8,5 év börtönt javasolt, a védelem felmentést kért. A szerdán hozott ítéletet mindkét fél azonnal megfellebbezte.