Fejtetű-invázió a kijevi iskolákban

Vágólapra másolva!
Kétszer annyi kijevi iskolás lett tetves, mint tavaly - jelentette egy ukrán napilap. A fővárosban tavaly nyáron kezdett terjedni a fertőzés, elsősorban a 9 és 16 év közötti korcsoportban.
Vágólapra másolva!

Megduplázódott idén a fejtetűvel fertőzött tanulók száma az ukrán főváros iskoláiban: a kijevi közegészségügyi hatóságok adatai szerint míg 2007-ben 500 fejtetűfertőzéses eset fordult elő, addig az idei év első három hónapja során már ezer. Az élősködők leginkább a 9 és 16 év közötti tanulók hajában fordulnak elő, ebből a korcsoportból kerül ki a fertőzöttek 70 százaléka - közölte szerdai számában a Gazeta Po-Ukrajinszki kijevi napilap.

Az újság által megkérdezett parazitológus szakember szerint a tetvesség azért terjed gyorsan az iskolákban, mert a gyerekek sokat vannak együtt, próbálgatják egymás sapkáját, közösen használják a fésűt. A múlt évben a harkivi és vinnicai iskolásoknál találtak leggyakrabban fejtetűt, idén pedig Kijev a legfertőzöttebb, ahol tavaly júniusban kezdett terjedni a tetvesség a gyerekek között.