Kiadhatják Magyarországnak a vén nyilast

Vágólapra másolva!
Megnyílt az út Zentai károly kiadatása előtt - erről döntött az ausztrál legfelsőbb bíróság. A 86 éves férfi kiadatását Magyarország kérte, mert a gyanú szerint két társával meggyilkolt egy zsidó fiút 1944-ben.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál legfelsőbb bíróság elutasította az emberiesség elleni bűnökkel vádolt Zentai Károly (Charles Zentai) fellebbezését kiadatása ellen, és ezzel megnyílt a lehetősége annak, hogy kiadják Magyarországnak - jelentette az ausztrál sajtó. A bíróság szerdán úgy döntött, hogy az ausztrál kiadatási törvény érvényes a 86 éves férfira. Zentainak így meg kell jelennie a perthi városi bíróság előtt, addig azonban még néhány hónap is eltelhet.

Zentai tagadja a vádat, azt hangoztatva, hogy már a Balázs Péter halála előtti napon elhagyta Budapestet. A fellebbezésben védői arra hivatkoztak, hogy az ausztrál kiadatási törvény 19. cikkelye alkotmányossági okokból érvénytelen. A legfelsőbb bíróság 6:1 arányban utasította el a fellebbezést.

A nyugdíjasként a nyugat-ausztráliai Perthben élő 86 éves Zentait két éve vette őrizetbe a magyar igazságügy szervek kérése alapján (majd óvadék ellenében szabadlábra helyezte) az ausztrál szövetségi rendőrség.

Budapesten azzal vádolják Zentait, hogy 1944. november 8-án a magyar fővárosban egy laktanyában két társával, Máder Béla századossal és Nagy Lajos hadnaggyal együtt halálra kínozta áldozatát. Az áldozat a 18 éves Balázs Péter - azért ölték meg, mert a zsidó fiú nem viselte a megkülönböztető sárga csillagot.