Görögök és örmények dulakodtak a Szent Sírnál

Vágólapra másolva!
A Szent Sírnál eltöltöthető idő miatt vesztek össze görög és örmény keresztény hívők Jeruzsálemben. A dulakodássá fajult nézeteltérésnek az izraeli rendőrök vetettek véget.
Vágólapra másolva!

Izraeli rendőrök vetettek véget egy dulakodásnak görög ortodox és örmény keresztény hívek között vasárnap a jeruzsálemi Szent Sír-bazilikában. Az ortodox virágvasárnapot ünneplő papok között nézeteltérés alakult ki a keresztény világ legszentebb helyén amiatt, hogy ki tölthet több időt Krisztus sírjánál.

Szemtanúk szerint egy feldühödött örmény pap elrángatta egyik görög kollégáját a síremlék közeléből, mert szerinte a másik felekezet papja túl sok időt töltött a szent helyen. Ezután csetepaté tört ki a templomban összegyűlt hívek között is, és a dulakodásnak mintegy húsz izraeli rendőr vetett véget. A hatóságok őrizetbe vettek két örmény hívőt.

A keresztények hite szerint a Szent Sír-bazilika Krisztus keresztre feszítésének, eltemetésének és feltámadásának helyszínén épült. A templom felügyeletének jogát különböző keresztény felekezetek közösen gyakorolják. Több mint hét évszázados megállapodás alapján a szent épület kulcsát - mintegy semleges közvetítőként - két muzulmán család kezeli.