Perrel fenyeget a Putyinnal hírbehozott olimpikon

Vágólapra másolva!
Bírósággal fenyegette meg az orosz Moszkovszkij Korreszpongyentet Alina Kabajeva, akiről a lap azt állította, hogy férjhez készül menni Vlagyimir Putyinhoz. Az olmipiai bajnok tornász azt követeli, hogy a lap cáfolja az erről szóló hírt, de maga nem hajlandó nyilatkozni az ügyben. A lap közölte, addig nem cáfol, amíg nem bizonyítják be, hogy álhírt közölt.
Vágólapra másolva!

Perrel fenyegeti a Moszkovszkij Korreszpongyentet Alina Kabajeva olimpiai bajnok, parlamenti képviselő. Az orosz lap korábban azt írta, hogy Kabajeva férjhez megy Vlagyimir Putyin leköszönő orosz államfőhöz. A lap szerint Putyin két hónapja elvált korábbi feleségétől, és az új esküvő pravoszláv pünkösdkor, június 15-én lesz Szentpéterváron. A lap egy rendezvényszervező cégre, az Art-menedzsmentre hivatkozott, mint forrásra, mivel állítólag pályázaton keresnek szervezőt az esküvőre.

Kabajeva szóvivője útján követelte, hogy cáfolja a hírt a Moszkovszkij Korreszpongyent, ellenkező esetben bírósághoz fordul. A Moszkovszkij Korreszpongyent erre válaszul hivatalos nyilatkozatot követelt a volt tornásztól, amelyben tételesen feltünteti, hogy mit is kellene cáfolni. Kabajeva szóvivője ezt megtagadta, mondván, hogy az újság "úgy írja meg a cáfolatot, ahogy akarja". Az elnöki esküvő hírét tagadja az Art-menedzsment vezérigazgatója is: Szergej Tilkin cáfolta, hogy vállalata egy ilyen tenderben részt vett volna. A Moszkovszkij Korreszpongyent tulajdonosa is attól tart, hogy a hír kacsa lehet, ám zseniális reklámfogásnak tartja.

A lap azonban nem kívánja cáfolni a hírt. A szerkesztőség szerint ezt csak akkor tehetnék meg, ha valóban be lehetne bizonyítani, hogy álhírről van szó. "Nem sikerült ilyen bizonyítékot szerezni Alina Kabajevától. A cikkben feltételesen, kérdőjelekkel ellátva írtunk a házasságkötésről, így egyszerűbb lett volna humorosan felfogni a dolgot, vagy egyszerűen kijelenteni, hogy szó sincs semmiféle esküvőről. Alina Kabajeva egyiket sem tette. Őszintén bevallva, mi is nehezen hittük el, hogy az olimpiai bajnoknő férjhez megy Oroszország elnökéhez" - írják.

Alina Kabajeva 2004-ben az athéni ötkarikás játékokon ritmikus sportgimnasztikában szerzett aranyérmet, korábban pedig háromszor - 1999-ben, 2001-ben és 2003-ban - nyert világbajnokságot. Sportpályafutása befejezése után politikai karrierbe kezdett, jelenleg Putyin pártjának, az Egységes Oroszország frakciójának tagja a dumában.