Iszlám erőddé tenné Irakot az al-Kaida alvezére

Vágólapra másolva!
Irakot változtatná iszlám erőddé az al-Kaida második számú vezetője, Ajman-az-Zavahri, aki ismét egy internetes felvétellel üzent híveinek. Felszólította híveit, hogy saját kezükkel szerezzék vissza jogaikat, teremtsenek egy nagy muzulmán államot.
Vágólapra másolva!

Iszlám erőddé kell változatni Irakot, ez a muzulmánok legfőbb feladata - javasolta legújabb üzenetében Ajman-az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat második számú embere. Az üzenetet egy olyan internetes oldalon helyezték el csütörtökön, amelyen korábban is üzentek már az iszlám szélsőségesek. A 16 perces hangfelvétel hitelességét független forrásból nem lehetett megerősíteni. A honlapon mindenesetre szerepel az al-Kaida jelképe, és ebben a hónapban ez már a második felvétel, amely Zavahrinak tulajdonítható.

Az üzenetben az al-Kaida alvezére arra szólítja fel híveit, hogy küzdjenek egy nagy muzulmán állam megteremtéséért. Mint mondta, nem akarnak egyebet, mint saját kezükkel visszaszerezni jogaikat, de nem "nevetséges és csalárd" választások útján. Arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok összeesküvést sző a síita többségű Iránnal, hogy "robbanást idézzenek elő" a Közel-Keleten.

A felvételen utalások vannak David Petraeus tábornoknak, az Irakban állomásozó amerikai haderő főparancsnokának április 8-án a kongresszusi meghallgatásán tett kijelentéseire. A tábornok az amerikai csapatok Irakból történő kivonásának felfüggesztését kérte, amit Zavahri az amerikaiak veresége jeleként értékelt.