Lelőtték Svájc egyetlen szabadon élő medvéjét

Vágólapra másolva!
A svájci kormány megrendelésére lelőtték az ország egyetlen vadon élő medvéjét, amelyet - testvérével együtt - pont azért engedtek szabadon, hogy ismét benépesítsék Európa korábban medvék lakta vidékeit - írja a The New York Times.
Vágólapra másolva!

A svájci kormány megrendelésére lőtték le az ország egyetlen vadon élő medvéjét - írja csütörtöki számában a The New York Times. A kormányszóvivő szerint azért kellett kilőni az állatot, mert a 2 éves állat elhagyta természetes környezetét, és - mivel nem félt az emberektől - beköltözött a közeli településekre. A svájci és német környezetvédő szervezetek megdöbbenésüket fejezték ki, a szóvivő szerint azonban nem volt más választásuk.

A medvét egy állatvédők által kezdeményezett újratelepítési program keretében engedték szabadon az Alpok északi részén. A tervek szerint ugyanis újratelepítenék a medvéket Európa azon részein, ahol korábban őshonosak voltak, ám mára kihaltak. A szerdán lelőtt medve testvére jelenleg a bajor erdőkben él, így ő az egyetlen, szabadon élő medve Nyugat-Európában.

Hasonló eset korábban a romániai Marosvásárhelyen is előfordult, ahol - a mind a mai napig a vadonban élő - medvék merészkedtek a házak közé éjszakánként. Az állatok razziáik során kifosztották a kukákat, és élelem reményében a kamrákat is feltörték.