Hitlerhez hasonlította az iráni elnököt Netanjahu

Vágólapra másolva!
Az iráni atomprogram veszélyességét a náci hataloméhoz, Netanjahu iráni államfőt pedig Hitlerhez hasonlította Netanjahu izraeli ellenzéki vezető.
Vágólapra másolva!

Hitlerhez hasonlította Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfőt Benjamin Netanjahu izraeli ellenzéki vezető, volt miniszterelnök. Az iráni atomprogram épp olyan veszélyes, mint amilyenek a nácik voltak Európára nézve az 1930-as évek végén - tette hozzá.

Az ellenzéki Likud tömböt vezető politikus szerint az, hogy Izrael egyoldalúan kivonult 2000-ben Dél-Libanonból és a Gázai övezetből, valamint négy észak-ciszjordániai zsidó telepről 2005-ben, oda vezetett, hogy Iránnak és pártfogoltjainak, a Hezbollah libanoni síita szervezetnek és a Hamásznak a befolyása óriásira növekedett.

Izrael a legveszélyesebb ellenségének tekinti Iránt, amelyet azzal vádol, hogy polgári célú atomenergia termelés ürügyén valójában atomfegyverprogramot folytat. Teherán elutasítja ezt a vádat, és Ahmadinezsád elnök nem egyszer azzal fenyegetőzött, letörli a térképről a zsidó államot.