Semmit nem ért a zimbabwei ellenzék bojkottja

Vágólapra másolva!
Noha általános bojkottot hirdetett keddre a zimbabwei ellenzék, a demostrációhoz nem sokan csatlakoztak, a többség ugyanis nem értesült róla. A BBC tudósítója szerint - annak ellenére, hogy az ellenzék egyre hangosabban követeli a március 29-i elnökválasztás eredményeinek kihirdetését - nem valószínű, hogy lázadás törne ki. Az eredményeket még mindig nem közölték, és szombatig nem is fogják.
Vágólapra másolva!

Általános, az egész országra kiterjedő demonstrációt szervezett kedden a zimbabwei ellenzék - írja a BBC. A Mozgalom a Demokratikus Változásokért (MDC) nevű párt által meghirdetetett, ám korábban be nem jelentett tüntetés fokozott biztonsági intézkedések közepette indult. A jelenleg hivatalban lévő elnök, Robert Mugabe - aki az ellenzék szerint a parlamenti választások mellett az elnökválasztást is elbukta - hétfőn megerősítette a főváros és a nagyobb települések rendőri védelmét.

A meghirdetett bojkotthoz kevesen csatlakoztak - közölte a BBC zimbabwei tudósítója. Az üzletek többsége a megszokott módon kinyitott, a többség pedig nem is hallott az ellenzéki bojkottról. Az MDC elnökjelölte, Morgan Tsvangirai azonban kitart a bojkott mellett.

A BBC szerint a demonstráció meghirdetését a zimbabwei legfelsőbb bíróság hétfői ítélete okozta, amelyben közölték: mindaddig nem közlik az elnökválasztás eredményeit, amíg ki nem vizsgálják a voksolás idején történt szabálytalanságokat, valamint újra nem számolják 23 választókörzet szavazatait. Az országos választóiroda szóvivője szerint ezt legkorábban csak szombaton tudják megkezdeni.

Egymásra mutogatnak

A keddi sztrájk miatt izgatással, és erőszakra való felbujtással vádolja a rendőrség az MDC politikusait, akik szerint viszont a kormány áll a választási eredmények visszatartása mögött. Tsvangirai és pártja már többször jelezte, hogy mindkét választáson (parlamenti és elnöki) legyőzte a 28 éve hatalmon lévő Mugabét. Az MDC alelnöke, Thokhozani Khupe a francia AFP hírügynökségnek elmondta: nem kívánnak lázadást szítani, ám mindenkit maradásra szólítanak fel mindaddig, amíg ki nem adják végre az elnökválasztás eredményét is.

A BBC nem tartja valószínűnek, hogy a sztrájkokat lázadás követné. Az országban közel 80 százalékos a munkanélküliség, és az emberek többsége tart a hatóságoktól.

Mugabétól közben már saját volt kormánya is elhatárolódott. A zimbabwei kormány ugyanis még vasárnap bejelentette: a hadsereg nem fog harcolni a zimbabweiek ellen. A tájékoztatási miniszter szerint a hadsereg egységeit nem vezénylik ki a laktanyákból.