Hiperaktivitást okozó színezékanyagokat tiltatnának be

Vágólapra másolva!
42 civil egyesület fordult az Európai Bizottsághoz azt kérve: vonjanak ki a forgalomból hat élelmiszerszínező-anyagot. Egy brit élelmiszerbiztonsági szervezet vizsgálatai szerint ugyanis ezek hiperaktivitást okoznak a gyerekeknél. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság ugyanakkor azt állítja, hogy nem bizonyított a kapcsolat a színezőanyagok és a hiperaktivitás között.
Vágólapra másolva!

Hatféle élelmiszerszínező-anyag - az E110, E122, E102, E124, E104 és az E129 - betiltását kérte a napokban 12 ország 42 civil szervezete, köztük a magyar Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület nevében Dömölki Lívia élelmiszer-szakértő is. A szervezetek a Food Standard Agency tavalyi vizsgálatára alapozva kérik ezt, ami 300 gyereket vizsgálva megállapította, hogy a kifogásolt színezőanyagokkal ellátott termékek a többihez képest nagyobb szintű hiperaktivitást és alacsonyabb szintű figyelem-összpontosítást okoznak a 8-12 éveseknél. A vizsgálat során véletlenszerűen adtak a gyerekeknek különböző ételeket és italokat, előtte és utána pedig elvégezték velük a hiperaktivitást mérő teszteket.

Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság szerint, amelyhez a Food Standard Agency eljuttatta az adatokat, nem bizonyított a kapcsolat a színezőanyagokkal ellátott élelmiszerek és az azt fogyasztó gyerekek hiperaktivitása között. A civil szervezetek ezt követően fordultak az Európai Bizottsághoz. Azt írták: amíg egyértelműen nem bizonyítják, hogy a hat színezőanyag nem káros, addig vagy vonják ki őket a forgalomból vagy csökkentsék a mennyiségüket az élelmiszerekben.

"Egyébként se lelkesedünk ezekért a színezékekért, mert volt olyan vélemény is, miszerint rákkeltőek. Az angliai tanulmányból pedig most kiderült, hogy a tartósítószerekkel kombinálva hiperaktivitást okoznak. Nem normális, hogy a gyerekeinknek ilyen sok színezett élelmiszert adunk, márpedig üdítőből sokat isznak, emellett ezek a színezékek benne vannak a gumicukrokban, a fagylaltban, süteményekben, sőt, még csecsemőknek készült antibiotikumokban és köhögéscsillapítókban is, miközben például előírás, hogy bébitápszerben nem lehet tartósítószer vagy mesterséges színezékanyag" - mondta az [origo]-nak Dömölki Lívia. Hozzátette: azt pedig pláne nem lehet mérni, hogy egy-egy gyerek összesen mennyit fogyaszt ezekből az anyagokból egy nap.

A kifogásolt színezőanyagok sárga, narancs, piros vagy zöld színűek. A civil szervezetek azzal érvelnek, hogy a színezőanyagokat helyettesíteni lehetne mással, vagy mint a bioélelmiszereknél, el is lehetne őket hagyni, mivel csak annyi a funkciójuk, hogy szebb színe legyen tőle az élelmiszernek. "A piros esetében például céklakivonattal helyettesíthető. Lehet, hogy nem lesz tőle olyan szép élénk színe a cukornak, de majd megszokjuk" - mondta Dömölki.

"Az élelmiszeriparban létezik a kötelező elővigyázatosság elve, miszerint ha felmerül, hogy valami káros, további vizsgálatokra van szükség, de addig is be kell tiltani az adott terméket. A tudomány előrehaladtával bármiről kiderülhetnek új információk. A világháború idején például a DDT-nek volt köszönhető, hogy nem haltak éhen az emberek, később kiderült a növényvédőszerről, hogy milyen káros és betiltották. Az élelmiszergyártók is partnerek ebben, például Dániában már hoztak olyan szabályt, miszerint nem vihető be az országba a kifogásolt színezékanyagokat tartalmazó termék" - jelentette ki Dömölki.